hirdetés

Valami gond van a BV-őrökkel, úgy tűnik. Nemrég verekedésbe keveredett egy börtönőr. Most pedig életveszélyes testi sértés gyanúja miatt vettek őrizetbe egy szegedi börtönőrt, aki szóváltásba keveredett egy szórakozóhelyen egy férfival, akit simán hason szúrt.

késelés

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség őrizetbe vette, és gyanúsítottként hallgatta ki azt a börtönőrt, aki a gyanú szerint vasárnapra virradóra megkéselt egy férfit – tájékoztott a Csongrád Megyei Főügyészség hétfőn.

A megalapozott gyanú szerint a Szegedi Fegyház és Börtönben szolgálatot teljesítő férfi a szombatról vasárnapra virradó éjszakát társaival a Tisza-parti város egyik belvárosi szórakozóhelyén töltötte. Éjjel 2 óra körüli a szórakozóhely előtt szóváltásba keveredett egy másik társaságban levő férfival, majd őt a nála levő bicskával két alkalommal hason szúrta. A sértett a szúrás következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, meg kellett műteni.

Az ügyészség még az elkövetés napján őrizetbe vette, majd gyanúsítottként hallgatta ki a férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsított az intézkedéssel szemben nem jelentett be panaszt, vallomást tett, azonban a terhére rótt cselekményben nem ismerte el bűnösségét.

(Fotó: illusztráció)