hirdetés

Egyre furcsább a MOL vezetőjének, Hernádi Zsoltnak az ügye. Már vagy nem keresi, vagy nem is igazán körözi az Interpol a MOL vezérét. Az is elképzelhető, hogy Hernádi Zsoltnak diplomata-útlevele lett, amely valamiféle mentességet ad neki. Mindezt azért gondoljuk, mert az OMV vezérigazgatójával, Rainer Seele-vel tárgyalt a horvát hatóságok által körözött MOL-csoport elnök-vezérigazgatója Bécsben, és senki nem vette őrizetbe.

hernádi 9

A magyar olajipari vállalat megerősítette az elnök-vezérigazgató látogatását, hangsúlyozta továbbá, hogy Hernádi Zsolt jogszerűen tartózkodott Ausztriában, és az elmúlt hónapokban több hivatalos látogatást tett Németországban, többek között Berlinben is, ahol tárgyalásokat folytatott a közép-európai régió ellátásbiztonságáról. A MOL közleménye azonban arra nem terjed ki, hogy akkor a vezérigazgató diplomata-útlevéllel utazott külföldre ? Hisz a kommünikében legfőképp az áll, hogy hivatalos munka miatt járt Berlinben és Bécsben.

Hernádi Zsolt idén februárban került ismét a nemzetközi rendőri szervezet (Interpol) körözési listájára. Az ügyben kiadott vörös jelzés a legmagasabb riasztás, amely arra szólítja fel a szervezet tagjait – így többek között Ausztriát is –, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba a keresett személyt, hogy később kiadják annak az államnak, amely a körözést kezdeményezte.

Az utazással kapcsolatos jogi ügyeket nem kívánta kommentálni a MOL, de kiemelte, jogszerűek voltak a látogatások.