hirdetés

Dobozonként háromszáz forinttal drágulhat a cigaratta ára az adóemelések miatt jövő év végére, ha a parlament elfogadja az új jövedékiadó-javaslatot – számolta ki a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége.

dohányzás

A kormány ugyanis három lépésben 29 százalékkal emelné a dohánytermékek adóját. Ezzel egy doboz cigi átlagosan 1300 forintba kerül, egy erősebb dohányosnak pedig havonta 60-70 ezer forintjába is fájhat a füstölnivaló.

Ekkora mértékű és ilyen gyors ütemű adóemelés a piac teljes összeomlásához vezetne – vélekedik a szakmai szervezet, amely szerint az is félő, hogy a feketepiac jelentősen megerősödne, a határ menti bevásárlóturizmus pedig felélénkülne.

Példaként említik, hogy Szlovákiában jelenleg 3 euró alatti áron (930 forint) kapható 20 szál cigaretta, ami már most is olcsóbb a hazai termékeknél. A szövetség szerint ezek a folyamatok rontják a kiskereskedők és a legális piaci szereplők jövedelmezőségét, erősítik a csempészbandákat, és az adóbevételek alakulására is negatív hatással lesznek.