hirdetés

Miután lezárták a magyar határt szinte hermetikusan a horgosi határátkelőn rekedt menekültek egy része, főleg a nők és a gyerekek a sátorokban pihennek, miután a napot a másik határátkelőhelyen való hiábavaló várakozással töltötték. Közel háromezer menekült várakozik. A gond azonban jóval nagyobb, mert egyelőre csak alig több mint menedékügyi kérelmet tudtak elbírálni a hatóságok.

horgos-veres viktor

A Horgos 2 nevű közúti átkelőt a magyar hatóságok kedd hajnali fél egykor lezárták, ott azóta nem lehet átmenni, egyelőre a rendes forgalom is szünetel. Míg a nők és a gyerekek pihennek, mintegy ezer férfi a határon található lezárt kapunál és a kerítésnél azt skandálja, hogy “Nyissák ki, nyissák ki”, valamint , hogy “Németország, Németország, Merkel segíts!”

Gyakran fütyülnek és tapsolnak, amit általában újra skandálás követ. A türelmetlenség és a feszültség már jól érzékelhető, ám azok, akik hajlandóak voltak szóba állni az újságírókkal, azt mondták: ha kell, több napot is várnak, de át akarnak jutni a határon.

Feltehetőleg, ha egyre nagyobb lesz a tömeg úgy egyre bátrabbak is lesznek a még türelmes migránsok. Hogy utána mi lesz jobb nem belegondolni.

Bakondi György miniszterelnök tanácsadó beszélt Röszkénél az első nap eredményeiről.

Így 258 járás indult tiltott határátlépés, vagy a kerítés megrongálása miatt (nem mind büntetőeljárás, voltak köztük gyerekek is. emellett 72 menekültügyi kérelem (ennél jóval többen próbálták volna beadni a papírokat, most ennyit bír egy nap alatt a rendszer), amelyből 40 elutasításra került. 34 fő esetében, ahol kisgyermekek is vannak a Vámosszabadi táborba szállítottak, ők nem kapták meg a menekültstátuszt, de “érdemben” vizsgálják kérelmüket, és ezt magyar területen várhatják meg.

(Fotó:Veres Viktor )