hirdetés

Komoly baj van Pellérden és Villányban a gyógyszerellátással. Így hatezer embernek okoz gondot a receptek kiváltása. Míg Pellérden a rezsiárak drasztikus emelkedés miatt csak heti két napot tart nyitva a gyógyszertár, Villányban két éve van zárva a patika a helyi kiskirályok áskálódása miatt. Botrányos mindkét eset, és szomorú, hogy 2023-ban ez megtörténhet.

 

Nem zárt be véglegesen, de egy héten már csak két napot van nyitva a Pécs melletti Pellérd gyógyszertára. Ezzel a megoldással próbálja a tulajdonos a rezsiemelkedéssel járó költségeit csökkenteni. Villányban is zárva van a patika így a két település több mint hétezer lakójának problémát jelent a gyógyszerek beszerzése.

Az üzemeltető cég vezetőjét annyit mondott a csatornának, hogy annyira megemelkedtek a költségei, amit a kis forgalom mellett nem tud kigazdálkodni. A helyiek szerint a semminél jobb, de így is sokszor kell Pécsre menniük, ha gyógyszerre van szükségük.

A gyerekek miatt gondot jelent, hogy csak két nap van nyitva a patika -mondta egy pellérdi anyuka.

Nemcsak Pellérden akadozik a gyógyszerellátás, Villányban már két éve van zárva a patika, mert a korábbi gyógyszerész halála után jogi vita akadályozza a működését. Az egyik ott dolgozó asszisztens azt mondta, hogy a 15 millió forintos készletet egészen biztosan ki kell majd dobniuk.

A korábbi gyógyszerész örököse, a bezárt patika tulajdonosa azt mondta, hogy évek óta tartó pereskedés után sem jutottak előre. Már megvolt az engedélyük fiókpatika nyitására, de hiába.

Egy siklósi gyógyszerész megtámadta a határozatot. Megkaptuk az engedélyt a létesítésére, de egy volt alkalmazott, aki helyi képviselő, a helyi Szociális Bizottság tagja, összefogott egy másik gyógyszerésszel és úgy gondolták, hogy majd ők nyitnak egy fiókgyógyszertárat – mesélte Burai Béla, az örökös képviselője.

A tulajdonos elmondta, hogy hiába adott nekik a bíróság igazat, az ügy a kúriára került, így még akár egy évig tarthat, míg a végleges ítélet megszületik.