hirdetés

Lemondott Budapest  XV. kerületének polgármesteri tisztségéről Hajdu László, a volt városvezető természetesen nem vonul vissza a politikusi pályáról, hiszen a DK képviselőjeként az új Országgyűlésben folytatja munkáját, az ellenzéki politikus a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt jelentette ezt be.  Hajdu László elmondta, hogy ideglenesen Németh Angéla alpolgármesterre bízta a városrész irányítását, akit a DK az utódlásáról döntő időközi választáson is indítani fog, a jelek szerint összellenzéki jelöltként.

 

 

nemethangela_10_f-nbAz előrelépő alpolgármesternek a Fidesz által indított László Tamással – korábbi polgármesterrel – kell majd versenyeznie az időközi választáson. Hajdu csütörtökön, a rákospalotai  Polgármesteri Hivatalban tartott sajtótájékoztatóján megerősítette lemondását, majd szimbolikusan maga mellé emelve eddigi alpolgármesterét, átadta neki a XV. kerület kulcsait, elindítva ezzel a DK jelöltjének kampányát, arra buzdítva a szavazóit, hogy nyugodt szívvel voksoljanak az ő eddigi tisztségére pályázó politikusnőre. Németh Angéla  elmondta, hogy több ellenzéki párt mellette áll az időközi választásokon, ezek közül a DK-t és az MSZP-t emelte ki, az LMP-ről és  a Jobbikról azonban elmondta, hogy azok még nem döntöttek a támogatásáról. Helyi hírek szerint a Jobbik pénzügyi okok miatt kihagyhatja a jövőre esedékes önkormányzati választást a kerületben.

 

Németh Angéla hangsúlyozta, hogy amennyiben bizalmat kap, megőrzi Hajdu László politikai örökséget . Külön kiemelte, hogy ahogy eddig sem jöhettek migránsok a városrészbe úgy ezután sem fogják őket beengedni,  hallgatólagosan „egyetértve” a kormány bevándorlásellenes politikájával. Így hát hiába a  még vállaltan migránssimogató MSZP és a liberális pártok támogatása, nem fogjuk megtudni, mi történne akkor, ha egy csapat szimpatikus nigériai szeretne Rákospalotán Honfoglalót játszani.

A Fidesz az elmúlt választásokon eddig mindig elbukott László Tamást indítja a mostani önkormányzati  időközi megmérettetésen. Azaz nagyon nem akarja magáénak tudni az amúgy liberális eszméket valló kerületet.