hirdetés

Palkovics fogadta az üzleti vacsorája közben megjelent futárt ígéretéhez híven. A  csütörtök délutáni egyeztetésnek sok eredménye nem lett.  Mint ismeretes a Várban a miniszter épp Vitézy Dáviddal és Mészáros Lőrinc egyik cégvezetőjével vacsorázott és lepleződött le Kolesár András futár révén. A fiatal férfi Palkovics miniszter segítségét kérte , hogy KATA ügyben hallgassa meg őt az ipari miniszter. Megtörtént ennek eredménye pedig az, hogy a tüntetések, lezárások folytatódnak hétfőtől.

 

A Technológiai és Ipari Minisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatót Kolesár András futár, aki még a hétfői tüntetéskor találkozott Palkovics László miniszterrel, aki épp akkor vacsorázott a budai várban lévő egyik étteremben és lepleződött le, hisz az asztalnál Mészáros Lőrinc milliárdos egyik cégvezetője is jelen volt, aki súlyos milliárdokat nyert már el Palkovics tárcájától.

A felek akkor megbeszélték, hogy csütörtök délután egyeztetni fognak. Kolesár András erre végül nem egyedül, hanem két másik futárral együtt érkezett, ahol a sajtótájékoztató elején néhány információt magáról is elmondott.

Mint fogalmazott, 20 évesen katás egyéni vállalkozóként dolgozik, és harmadállásban katázik, hogy be tudjon segíteni a szüleinek.
Azért dolgozom, hogy ebben az országban alapíthassak családot. Mindenképpen itt szeretnék élni, és szeretnék elköltözni otthonról. Ilyen rezsiárak mellett ez nem fog menni. Nagy család vagyunk, biztos, hogy valamennyit be kell segítenem a családomnak a rezsiben
– mondta Kolesár András, aki úgy látja: a kisadózó vállalkozók tételes adójának megváltoztatásával a kormány neki és 450 ezer másik honfitársának is kirántotta a lába alól a talajt.

A futárként dolgozó fiatal azt is hozzátette: az érintetteknek nem azzal van problémájuk, hogy adót kell fizetniük, hanem azzal, hogy egyik pillanatról a másikra születnek döntések.

A kormány egymillió embernek, családoknak a megélhetését tette kockákra. Boldogulni szeretnénk, de átvertek minket. Nem ezek voltak a választási ígéretek – fűzte hozzá Kolesár András .

A futár sajtótájékoztatóján elmondta, hogy három követelésről és két kérésről is szó esett. Előbbi alapján azt kérik, hogy a kormány
vonja vissza a katatörvényt, tartson széleskörű társadalmi egyeztetést, és ne bélyegezzenek senkit adócsalónak, továbbá tolják el a változtatások bevezetését január 1-ig.

Kolesár András egyúttal azt kérte, hogy a kormánymédia kérjen bocsánatot azoktól a kisvállalkozóktól, akiket adócsalónak neveztek, valamint azt, hogy Palkovics László miniszter tegyen ígéretet arra, hogy a kormány a jövőben nem fog ehhez hasonló szigorításokat eszközölni.

A  három futárnak nem sikerült elérni, amit akartak, ezért a tiltakozásokat folytatni fogják, hétfő reggel hét órakor ismét lezárják a Margit hidat.

 

( Csákány )