hirdetés

Vesztett a MAL, a hírhedt vörösiszap katasztrófa főszrepelője. Így fizetnie kell egy károsultank, aki nem volt rest és beperelte a céget. A felperes megromlott anyagi helyzete miatt nem tudott szakértőt fogadni a per során így csak párszázezer forint kártérítést kapott.

Jogerősen négyszázezer forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg tegnapi döntésében egy, a 2010. október 4-i ajkai vörösiszap-katasztrófa áldozatainak mentésében részt vevő férfinak a Győri Ítélőtábla.A tanács ezzel helybenhagyta a Veszprémi Törvényszék korábbi, elsőfokú döntését. Zámbó Tamás tanácsvezető bíró, aki az ítélet indokolásában hangsúlyozta, azért utasították el a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. hatályon kívül helyezést vagy a kártérítés törlését kérő fellebbezését, mert a cég arra hivatkozott, hogy első fokon nem kellő szakértői anyag birtokában született döntés. Márpedig olyan ügyekben, amelyekben a közvélemény számára is egyértelmű kár keletkezett, erre nincs szükség. A tárgyaláson elhangzott, Poór Zoltán, felesége és közös cégük összesen hétmillió forintra perelte a Mal Zrt.-t és a regionális vízügyi igazgatóságot azért, mert devecseri ingatlana a katasztrófa miatt jelentősen veszített értékéből, valamint büféje és használtruha-üzlete forgalma is jelentősen megcsappant. Első fokon a Veszprémi Törvényszék – a jogerősen megnyert négyszázezer forinton túl – elutasította keresetüket, egyebek mellett a követelés jogos voltát bizonyító szakvéleményeket hiányolva. A tárgyaláson a férfi ügyvédje azt emelte ki, azért nem állt módjukban beszerezni ezeket az anyagokat, mert a történtek miatt megroppant egzisztenciájú ügyfele nem tudta megelőlegezni a vizsgálatok díját. Az ügyvéd elmondta, a férfi az első perctől részt vett a lúgos ár áldozatainak mentésében, s ez akkor és később is komoly traumát okozott neki, különösen, hogy volt olyan segítségért kiáltó ember, akit már nem tudtak kimenteni. Avörösiszap-katasztrófa tíz emberéletet követelt. A kiömlő, egymillió köbméternyi, erősen lúgos zagy felbecsülhetetlen gazdasági és ökológiai károkat okozott.