hirdetés

Garázdaság miatt vádat emelt a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség László Petrával, az N1TV egykori operatőrével szemben. Az ügyészség vádiratában az áll, hogy László Petra 2015. szeptember 8-án főszerkesztői utasításra jelent meg munkatársával Röszke külterületén az egyik gyűjtőpontnál, hogy felvételeket készítsen az ott kialakult migrációs helyzetről. A vádirat alapján azonban a meghurcolt operatőrnő igen enyhe büntetésre számíthat majd, ha egyáltalán elítélik, hisz az ügyészek szerint az operatőr nem azért rúgott a migráns felé, mert rasszista lenne, sőt lábával el sem találta a gyermekével menekülő apát.

lászló petra n1tvAznap 13 óra körül nagyjából 1300 migráns tartózkodott ott a Készenléti Rendőrség felügyelete mellett. Fél kettő után körülbelül négyszázan kitörtek a várakozásra kijelölt területről. A menekülők a vádlott mellett szaladtak el, aki kamerázás közben egy fiatal férfit lábszáron, majd egy kiskorú lányt térden rúgott.

A vádlott röviddel ezt követően egy gyermeket a kezében tartó férfi felé is rúgott, azonban a rúgás a férfit nem érte el. A férfi ennek ellenére a gyermekkel a kezében elesett – olvasható az ügyészség közleményében.

A hatóság ugyanakkor leszögezi: ehhez László Petrának nem volt köze. A migráns azért esett el, mert kitépte magát a rendőr szorításából. A nyomozás azt is megállapította, hogy a „vádlottat az erőszakos magatartás kifejtése során” nem befolyásolta „a sértettek származása, migráns volta”, azaz nem rasszista bűncselekmény történt.

Az eset után László Petrát elbocsátották állásából, és többszöri bocsánatkérése ellenére is számos fenyegetést kapott. A garázdaság alapesete vétségnek számít, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A vádirat szerint azonban a vádlott operatőrnő, ha úgy vesszük nem csinált semmit, maximum megijesztette a szír menekülő apát. Hisz az ügyészek szerint a rúgása el sem ért oda, senkit nem gáncsolt ki, lökött meg. Bár a felvételek elemzése sok-sok vihart fog még kavarni, úgy látjuk.

Mindezért azonban elítélni valakit, vagy elmarasztalni igen nehéz lesz.