hirdetés

Falaz a Szlovén Nagykövetség a magyar hitelezőit átverő városvezetőknek. Iztok Fartek és elődje közel 60 ezer euróval azaz több mint 18 millió forinttal tartozik még, amelyet meg is ígértek, hogy kifizetnek,  de nyomtalanul eltűnt Salovci település vezetője. Úgy tűnik tesz a jogerős bírósági ítéletre és szóbeli ígéretére a szlovén település és annak vezetői. A követség fél éve nem válaszol az ügyben feltett kérdéseinkre, Szlovénia így nem szeretünk.

 

iutok fartek salovciRég volt példa arra, hogy hivatalos szervek falazzanak egy olyan polgármesternek és annak utódjának, akik súlyos összeggel tartoznak hitelezőinek és fűt fát bokrot megígértek, hogy fizetnek. Sőt a bíróság is fizetésre kötelezte Salovci település illetékeseit. Azonban a magyar határmenti település vezetője Iztok Fartek úgy döntött mégsem fizet. Pedig a magyar hitelezőivel meg is állapodott, hogy részletekben rendezi a tartozást. Nos meggondolta magát.

Persze értjük, hogy ezt az elődje csinálta, de ő az utód, ez pedig nem mentesíti őt sem a fizetés alól.

Az eset rövid története, hogy a település tulajdonában álló cég a a JKP Salovci 2007-ben szerződést kötött egy magyar vállalkozással (ekkor Aleksander Abraham volt a település vezetője),  szennyvíztisztításra és ehhez köthető egyéb folyamatos munkákra. Minden rendben ment de 2008-ra a szlovén település elfelejtett fizetni. A magyar cég várt és várt egy darabig végezte a munkát de végül 2009-ben kénytelen volt perre menni és szerződést bontani. Így a térségben a szennyvíztisztítás megszünt. A pert simán megnyerte a magyar vállalkozás a Szombathelyi Törvényszéken, ahol fizetésre kötelezték a JKP Salovcit, jogerősen 2013. júliusában kis is hírdették a verdiktet. Az ilyenkor szokásos módon az önkormányzati cég megszűnt de a polgármester ígéretet tett az összeg megfizetésére, amely csak töredékében történt meg. Iztok Fartek polgármestert is kerestük tavaly novemberében de nem válaszolt az ügyben. Pedig sokat kell róla tudnia, hisz 2014-ben lett polgármester s gondoljuk az átadás átvétel során ezen perrel is kellett találkoznia.

Megkerestük a Szlovén Nagykövetséget is de ők is úgy tűnik falaznak Salovci település vezetőjének, aki átverte a hitelezőit, de a követség sem válaszolt fél éve a feltett kérdéseinkre. Úgy tűnik tartozni hivatalosan, s igérgetni, és a jogerős bírósági ítélet ellenére nem fizetni teljesen normális Szlovéniában, de lehet ez csak véletlen és nem egy bevett szokás.