hirdetés

Jobban teljesítünk. Soha nem volt ugyanis még olyan magas a költségvetés adóssága, mint március végén. Hiába való volt úgy tűnik a magánnyugdíjpénzek elvétele, és állami kötvénykibocsátás, az adósságunk elszállt.

allamadossag 2014_1.negyed

 

A tartozás  az első negyedév végén a GDP, azaz a bruttó hazai termék csaknem 84, 6 százalékát tette ki, ami így már több mint 25 ezer milliárd forint. Tavaly év végén még 80 százalék alatt volt ez az arány. A növekedésben több tényező is szerepet játszik, szerencsére ezek közül több olyan is van, ami nem tartós. Többek között a forint gyengülése is 1,5 százalékponttal megdobta a GDP-arányos adósságmutatót, hiszen a devizában jegyzett adósságon átértékelődési veszteség keletkezett.  Az Államadósságkezelő Központ szerint az önkormányzatoktól átvállalt adósság növelte a költségvetés tartozását, de az nem érinti az államháztartás teljes adósságát.  A szocialista Burány Sándor szerint Orbán Viktor és kormánya hazudott, amikor azt állította, hogy az államadósság csökkenő pályára állt.

Az államadósság pályája 2008 óta stabilan felfelé tart, az egyedüli jó hír, hogy  2010-es évtől már nem meredeken emelkedik.