hirdetés

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a brutális mennyiségű droggal autózó futárt. Mint ismeretes, ötvenmillió forint értékű kábítószert találtak a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai egy személyautóban az M1-es autópályán Hegyeshalomnál csütörtök délután.

amfetaminos 2

Esélye sem volt a félszáz milliós drogszállítmánnyal lebukó futárnak, hogy a bíróság ne helyezze előzetes letartóztatásba. Az Esti Újság úgy tudja, a férfi 30 napra börtönbe kerül. A drogszállítmányt értesüléseink szerint füles alapján kapták el a magyar FBI tagjai Hegyeshalomnál.

Az Esti Újság értesülése szerint a mostani eset és a nemrég lebukott borsodi drogdíler ügye összefügg.

Az autó átvizsgálásakor az üléstámlába rejtve mintegy 37 ezer darab extasy tablettát és 4 kilogramm amfetamint találtak és foglaltak le a nyomozók. A lefoglalt drog körülbelül 50 ezer fogyasztó adagja lett volna, azaz egy kisebb városé. A sofőrt, a 39 éves P. Imrét a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, aki súlyos büntetésre számíthat, még akkor is, ha csak futár volt, akár életfogytig tartó büntetést is kaphat.