hirdetés

Alig egy hét alatt elkapták a gyulai rendőrök azt az álmentőst, aki a börtönből való szabadulása óta élvezte a magyar szállodák vendégszeretetét, de sehol sem fizetett. Ráadásul lopott is. A csaló még mentős kabátot is szerzett és a jóhiszemű szállodások elhitték, hogy mentős. Az álmentős vesztét egy gyulai panziós okozta, aki feljelentette a csalót.

 

Mentősnek adta ki magát, úgy utazgatott az országban egy férfi. Vendégházakban szállt meg, majd fizetés nélkül távozott. A gyanú szerint öt megyében követett el bűncselekményeket. Valljuk be a csaló mentős szélhámossága valahol zseniális ötlet, hisz ebben a járványidőszakban mindenki benyalta és elhitte a férfi sztoriját. Persze ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy ez a normális viselkedés, de maga az ötlet zseniális.

A gyulai rendőrök az álmentős csalót Pest megyében elfogták és Békéscsabán, a Békés megyei rendőrség fogdájában adtak neki szállást, amiért nem kell fizetnie egy jó ideig.

Országszerte károsított meg szállásadókat egy férfi, aki mentősnek adta ki magát, pedig soha nem dolgozott a mentőszolgálatnál. Egy internetes oldalon foglalt szobákat, majd mindenhonnan a foglalás lejárta előtt és fizetés nélkül távozott. Gyulára, egy apartmanházba 2021. január 6-án érkezett három napra. A szolgáltatást nem fizette ki, ezért az apartman üzemeltetője 2021. január 13-án feljelentést tett. A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei egy hét alatt elfogták az utazgató férfit, 2021. január 21-én hajnalban a Pest megyei Nagykátáról, egy panzióból állították elő.

A 28 éves férfi a legtöbbször mentősnek adta ki magát és az elmúlt hónapokban a gyanú szerint öt megyében követett el bűncselekményeket. Tavaly szeptember 24-én szabadult a börtönből és már azon a napon is foglalt szobát. Általában lopott mentőskabátban jelent meg az interneten lefoglalt szálláshelyeken. Gyakran útközben, vonatról intézte a foglalásokat úgy, hogy kölcsönkérte utastársai telefonját. Arra hivatkozott, hogy a munkája miatt, hivatalos ügyben utazik, ezért tudott szobákat foglalni. Mindenhonnan fizetés nélkül távozott és több helyről lopott is, televíziókat, kulcsokat vitt el. A gyulai rendőrök először előállították a Gyulai Rendőrkapitányságra, ott megtörtént a kihallgatása.

Ezután Békéscsabára vitték, ahol a csalás és lopás miatt őrizetbe vett férfinek a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájában biztosítottak szoba helyett egy zárkát.

A csaló mentős kihasználta a járvány adta vészhelyzetet így azt picit furcsálljuk, hogy ezzel nem gyanúsították meg. A férfi által okozott kár sem ismert pontosan, mert sok átvert hotel feljelentést sem tett.

(cst )