hirdetés

Nagy a nyomás, s túl elhamarkodott s gőgős volt a Fidesz ötletgazdáitól az új útdíjrendszer ily villám gyors bevezetése. Van ahol nem lehet kapni matricát, van ahol a táblák igencsak megtévesztőek. A nem fizetős szakaszokon pedig óriási dugók alakultak ki. Éppen ezért  január végén felülvizsgálja az új útdíjrendszert a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). Elképzelhető például az is, hogy kikerül a fizetős utak közül a ferihegyi repülőtérre vezető szakasz és más  útvonalak is. Az már hivatalos, hogy nem lesz fizetős az M30-as Miskolcot elkerülő szakasza – erről tájékoztatta a Miskolc Televízió híradóját a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szóvivője.

útdíj

Nem igazán érthető, hogy mi indokolta az ily gyors bevezetését az ú útdíjnak. Nos azoknak lett igazuk, akik azt jósolták totális csőd lesz és újabb jelentős szavazók fogják elhagyni a Fidesz népes táborát. Bevétel ugyan lett, hisz sokan vásároltak havi matricát félszázezeren de a kormány amúgy is vészesen fogyó népszerűségét tovább ekézték. Nos hat nap alatt azért fönt a politikai üvegtoronyban is leesett,hogy itt valami nem jó. Éppen ezért  január végén felülvizsgálja az új útdíjrendszert a fejlesztési tárca. Becsey Zsolt közlekedési helyettes államtitkár a Hír Tv-nek azt mondta: elképzelhető, hogy kikerül a fizetős utak közül a ferihegyi repülőtérre vezető szakasz. Ott a gyorsforgalmi útra ugyan nem kell megváltani a matricát, de a 4-es főútra már igen, és a reptér 2-es terminálja csak ezen keresztül közelíthető meg.

Szintén a Hír TV-ben Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke igazságosnak, de hibásnak nevezte az új útdíjrendszert, amelynek bevezetését szerinte nem előzte meg kellő egyeztetés. Hende Csaba honvédelmi miniszter az M86-os út fizetőssé tételéről fogalmazott úgy, hogy a döntés igazságtalan és diszkriminatív. A térség parlamenti képviselője a Vas Népe Online hírportálnak azt mondta: lát esélyt arra, hogy a szakaszért mégse kelljen fizetni.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közben bejelentette, hogy az M30-as Miskolcot elkerülő része tévedésből került fel a matricás szakaszok listájára, ezért az út díjmentes marad.

Az év első napjaiban csaknem 50 ezren vették meg az új megyei matricát, amely egyelőre mintegy 1500, februártól pedig az eddigi összes értékesítési ponton és mobiltelefonon is megváltható.