hirdetés

A miniszter szerint jogos az ápolónők aggodalma és elkeseredettsége. Ráadásul egyre több tagja van annak Szolidaritási mozgalomnak, amely a Facebookon indult a Péterfy Kórház feketeruhás ápolónője és az egészségügy sanyarú helyzete miatt. A közösség tagjai arra biztatják egymást, hogy hétvégenként fekete ruhában, vagy ha úgy nem megy, fekete szalaggal fejezzék ki elégedetlenségüket az egészségügy állapotával, illetve az ápolók helyzetével kapcsolatban. Sokan meg is tették és teszik.

 fekete ápoló

Egyre többen csatlakoznak ahhoz a Facebook közösséghez , amely arra biztatja tagjait, fekete ruhával fejezzék ki elégedetlenségüket az egészségügy állapotával, illetve saját helyzetükkel kapcsolatban. Sokan már fényképet is küldenek magukról, amint fekete ruhában dolgoznak a kórházban. Elmondható, hogy egyre több a fekete ruhás ápoló.

Mint ismeretes szombaton felmondott az a nővér , aki fekete ruhában akart tiltakozni a Péterfy Sándor utcai kórházban, de nem engedték neki. A nővér azért indított figyelemfelkeltő akciót, mert állítása szerint nem fizetik ki neki és társainak a túlórákat, és túl vannak terhelve. A kórház egy másik, neve elhallgatását kérő ápolónő azt mondta, sokan másodállást vállalnak, hogy biztosítsák a megélhetésüket. A kórház vezetői nem nyilatkoztak az ügyben. A miniszter Balog Zoltán egy kérdésre azonban elismerte, jogosak a feketeruhás ápoló felvetései és bajai.

“Igen”. Csak ennyit mondott Balog Zoltán az ATV Híradó kérdésére, hogy léteznek-e olyan tartozások, amikről a nővérek beszélnek. Ezek szerint tényleg tartoznak a kórházak a túlórapénzekkel. Balog szerint még egyeztetnek az orvosi kamarával arról, hogyan kellene ezeket a pénzeket kifizetni, mert szerinte, “ami jár, az jár.”

( Fotó: RTL )