hirdetés

Az eredeti tervekhez képest több mint egy évet késik a szegénységben élő kisgyermekek és családjuk élelmezését segítő program. Noha az Emberi Erőforrások Minisztériuma korábban többször is azt ígérte, hogy már idén év elején részesülhetnek a támogatásból a célcsoportok, a pályázati felhívások azonban mindössze néhány hete jelentek meg.

szegénység-e1413406225653

Csupán november 23-án jelent meg a rászoruló személyeket támogató operatív program (RSZTOP) részeként megvalósuló két projekt pályázati felhívása. Idén tehát már biztosan nem indul el a 30 milliárd forintos keretösszegű, a szegény gyermekes családoknak, valamint a rendkívül alacsony jövedelműeknek és a hajléktalanoknak élelmiszersegélyt juttató program – közölte lapunkkal a Miniszterelnökség.

Az Európai Bizottság már tavaly decemberben jóváhagyta a legszegényebb családok étkezését segítő, döntően uniós forrásból megvalósítandó programot. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára akkor úgy nyilatkozott, reményeik szerint már idén januárban ki tudják írni az első pályázatokat, így a mélyszegénységben élő, óvodába még nem járó gyermekek mielőbb hozzájutnak a megfelelő élelemhez, vitaminokhoz és alapvető tisztálkodási cikkekhez.

Később már az év első negyedévét jelölte meg a szaktárca a program indulási időpontjaként, végül ezt szeptemberre tolták ki. Most kérdésünkre a Miniszterelnökség elárulta, hogy még csak a pályázati szakaszban van az ügy, a különféle szervezetek december 31-ig jelentkezhetnek. Közülük januárban választják majd ki, hogy kik szállíthatják az élelmiszercsomagokat. Ha a program végre megvalósul, a 30 milliárd forint több mint 50 százalékát, 16 milliárdot a gyermekszegénység csökkentésére fordítják. Ennek keretében a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő – kiemelten az egy-három éves – gyermekek kapnak majd a szükségleteiknek megfelelő, egészséges ételeket tartalmazó élelmiszersegélyt. Jelenleg a 3 év alatti, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt kapó gyermekek száma 55-60 ezer főre tehető.

A tárca leszögezte: a gyermekélelmezési projekt első szakaszának megvalósítása három megyében – Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg – célzott formában kezdődik el. Ennek során elsősorban azokat a rászoruló családokat segítik majd, ahol várandós az édesanya, vagy három év alatti kisgyermeket nevelnek. Második körben pozitív elbírálás alá eshetnek azok a háztartások is, amelyek a leghátrányosabb helyzetű térségben találhatók, és 3–18 év közötti gyermekekről gondoskodnak, illetve a gyermeküket egyedül nevelő szülők is esélyesek lehetnek a támogatásra. A tárca szerint a program jóvoltából 2017 decemberéig legalább 10 ezer háztartásba jut el rendszeresen természetbeni támogatással meleg étel, vagy nem romlandó, hűtést nem igénylő, egészséges termékeket tartalmazó élelmiszercsomag. Úgy tudjuk, hogy a gyerekek csomagjában lehet például vitaminkészítmény, bébiétel, tej és kakaó, hal- és húskonzerv, gyümölcs- és zöldséglé. Emellett olyan alapvető fogyasztási cikkeket is adnak, mint a tisztálkodó- és mosószer, az évszaknak megfelelő ruházat, babacsomag, a gyermek életkorának megfelelő könyvek. Hideg idő esetén akár tűzifát is kaphatnak a rászoruló családok.

A gyermekélelmezési program második szakasza 28,94 milliárd forintos keretből és országos lefedettséggel működik majd. Különbség az első szakaszhoz képest, hogy az eredeti célcsoportot kibővítik a szociálisan rászoruló, megváltozott munkaképességű emberekkel és a rendkívül alacsony jövedelmű időskorúakkal. Közülük támogatásban azok részesülhetnek, akik legfeljebb a mindenkori nyugdíjminimum 130 százalékának megfelelő havi jövedelemmel rendelkeznek. Ők 2016. március 1. és május 31. között nyújthatják majd be támogatási igényüket, vagyis ők jövő nyár előtt biztosan nem jutnak élelmiszerhez a program keretében A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint ennek a projektnek a részeként évente legalább 200 ezer rászoruló személy részesül majd rendszeresen természetbeni támogatásban 2023. december 31-ig. Az RSZTOP másik része a négymilliárdos keretből gazdálkodó RSZTOP–2, amely kifejezetten a közterületen élők számára biztosít természetbeni juttatásokat. A program részeként terv szerint 2016 és 2020 között átlagosan napi 5000 közterületen élő, éjjeli menedékhelyen éjszakázó, illetve hajléktalanok átmeneti szállásán élő személy kap lehetőséget napi egyszeri étkezésre.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kisgyermekeket és családjukat támogató program előkészítői eredetileg súlyos hibát vétettek, ami miatt a mélyszegénységben élő, első gyermeküket váró édesanyák kiszorulhatnak az élelmezési programból, holott eredetileg ők lennének az egyik kiemelt célcsoportja. Az első babát váró állapotos nők közül ugyanis csak azok kaphatnak élelmiszersegélyt, akik jogosultak a lakásfenntartási támogatásra, csakhogy ezt az ellátást idén március 1-jével kifutó rendszerben megszüntették, idén év végéig pedig az utolsó rászoruló család lakásfenntartási támogatás iránti jogosultsága is lejár. Rétvári szerint a hatalmas baki oka az, hogy a jogosultsági feltételeket a még 2014-ben előkészített és elfogadott operatív program rögzíti, a szociális törvényből pedig csak 2015. március 1-jei hatállyal került ki a lakásfenntartási támogatás. Az operatív program szövegét kizárólag az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetéssorozat eredményeként lehet módosítani.