hirdetés

A világszinten is magasnak számító 27 százalékos áfakulcsot a sertéshús után most további alapvető élelmiszereknél is 5 százalékra mérséklik. Olcsóbb lesz a tej, a tojás, a baromfitermékek ára emellett az éttermi szolgáltatások és az internethasználat forgalmi adóját is csökkentik.

alapvető élelmiszerekVarga Mihály szerdán jelentette be az alapvető élelmiszerek áfacsökkentésére vonatkozó tervet. Az internethasználat és az éttermi szolgáltatások áfája két ütemben fog mérséklődni, jövőre a mostani 27-ről 18-ra, onnan pedig 2018-ban 5 százalékra.

A miniszter kijelentése szerint a bankadó jövő évi további mérséklésére tettek javaslatot, de az ügyben még nem zárultak le az egyeztetések az Európai Bizottsággal.

A gazdaságot fehérítő lépések közül Varga Mihály kiemelte az online pénztárgépek kiterjesztését, a már bejelentett területeken túl újabb tevékenységeket is vizsgálnak, például a magánorvosi szolgáltatásokat.

Az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) továbbfejlesztésével megoldják a menet közbeni súlymérést. Beindítják az elektronikus számlarendszert is.

Az MTI híre szerint Varga Mihály más alapvető élelmiszerekről nem tett említést, pedig a zöldség-gyümölcs ágazat, a malom- és a sütőipar vagy a haltermelés is áfacsökkentésért küzd.

(Forrás: Esti Újság/MTI)