hirdetés

Az amerikai filmsztár 2013-ban döntött úgy, hogy egy-egymillió dollárt ajándékoz készpénzben annak a 14 barátjának, akik segítették karrierje beindítását. A gáláns ajándék mellett Clooney az adóterheket is magára vállalta, így a 14 millió dollár jóval több lett. Kiszámolták, mennyivel.

 

clooneyA Money pénzügyi hírportálnak nyilatkozó adószakértő először is arra hívta fel a figyelmet, hogy a filmszínész nagyvonalúságának köszönhetően megajándékozott barátainak semmilyen adót nem kellett fizetniük az egymillió dolláros ajándék után. Clooney-nak annál többet, ajándékozási adó címén. Ennek az adófajtának a mértéke 2013-ban 40 százalék volt. Amiből egyenesen következik, hogy egymillió dollár után 400 ezer az adóteher. Ha ezt megszorozzuk a megajándékozottak számával, ami 14, akkor 5,6 millió dollárt kapunk.

Ennyit azonban nem kellett Clooney-nak befizetnie, mert az adó alapjául szolgáló összeget két jogcímen is csökkenthette. Az amerikai szabályok értelmében egy személy egy évben 14 ezer dollárt ajándékozhat valakinek adómentesen. Ami ebben az esetben máris 196 ezerrel csökkenti az adóköteles összeget.

Ennél jóval nagyobb engedményt jelent, hogy egy magánszemély élete folyamán 5 millió 250 ezer dollárt ajándékozhat másoknak adómentesen. A szakértő azzal számolt, hogy Clooney korábban nem adott pénzt senkinek ajándékba, vagyis a levonások után 8 millió 554 ezer dollár után kellett megfizetnie a 40 százalékos ajándékozási adót. Ami egészen pontosan 3 millió 421 ezer 600 dollár. A 14 millión fölül. A barátságért.