hirdetés

Brutális adóemelés jön. Az Országgyűlés új törvényt hozott a jövedéki adóról, amely a kőolaj világpiaci árához kötötte és annak jelenlegi mértéke alapján szeptembertől emelhetővé tette az üzemanyagok jövedéki adóját. Ráadásul a dohánytermékek jövedéki adója is 30%-kal emelkedik.

auto tankolas

Bár a magyar gazdaság dübörög. Az MNB alapítványai súlyos milliárdokat költenek, és az állami cégek vezetői is simán hazavihetik az ötmilliós havi fizetést, de úgy tűnik, adóemelésre van szükség. Nem is kicsire.

A most elfogadott javaslat értelmében az üzemanyagok jövedéki adója abban az esetben emelkedik, ha a kőolaj világpiaci ára hordónként 50 dollár alá csökken. Ebben az esetben a gázolaj közterhe literenként 10, a benziné 5 forinttal növekszik. A kormány az így szerzett többletbevételeket elsősorban az alsóbbrendű utak felújítására fordítaná.

Az olaj világpiaci árát elnézve simán fogunk adózni, mert a szakértők örülnek, ha ötven dollár környékén lesz ismét majd a fekete arany ára.

A kabinet szerint a dohánytermékek jövedéki adóját uniós előírások miatt kell 29 százalékkal emelni 2017 végéig, három lépésben. A cigaretták adója elsőként idén szeptembertől emelkedik. A parlament döntött arról is, hogy a dohánytermékekre 2017-től adójegy helyett zárjegy kerül és az e-cigaretta is bekerül a jövedéki termékek közé.

Varga Mihály javaslata indoklásában úgy fogalmazott, az új jövedéki adóról szóló törvény a korábbinál egyszerűbb, így átláthatóbb és rövidebb, továbbá teljes elektronizációra törekszik. A tárcavezető hangsúlyozta, a szabályozás a kockázatok elkerülésére az adókockázathoz igazodó biztosítékrendszert alkalmaz.