hirdetés

Teljesen egyoldalúan emelt bért a Hankook Tire Magyarország, miközben folyik a sztrájk. A munkáltató bejelentette, hogy 2019-ben átlagosan 13,6%-os alapbéremelést hajt végre. A béremelés visszamenőleges hatályú, 2019. január 1-jétől lép életbe – áll a vállalat közleményében.

 

A cégnél írják, a korábbi kommunikációnak megfelelően az emelés összegét március 7-én kifizetik a dolgozók felé.

 

A juttatási csomagnak továbbra is része a jelenléti bónusz, a teljesítményhez kötött bónusz, az ingyenes buszjáratok, valamint a szintén ingyenes, igényes munkásszállás elérhetősége is.

 

A közlemény azt írja, a 2019-es béremelést az eddigi gyakorlatától eltérően korábban hajtja végre a vállalat.

 

Mivel a rácalmási gyáregység egy több ezer főt foglalkoztató nemzetközi cégcsoport része, egy ilyen döntés minden esetben hosszú folyamat eredménye. A béremelés kidolgozásánál a vállalat figyelembe vette a munkavállalók véleményét, a piaci helyzetet, valamint az Üzemi Tanács javaslatait.

 

A Hankook dunaújvárosi gyárában ma reggel tartottak a dolgozók kétórás figyelmeztető sztrájkot, mert nem tudtak megegyezni a cég vezetésével a béremelésről és a juttatásokról. A VDSZ 18 százalékost emelést kért, továbbá javasolták a besorolási rendszer és a hűségbónusz rendszer átalakítását, a jubileumi kifizetést, a 13. havi bónuszt, továbbá a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók számára az 5 százalékos pótlékot.