Befellegzett a Délinek, ismét a retro Vérmező lesz
2016-03-10 21:34
Vége a találgatásoknak. Ennyi volt a Déli pályaudvarnak. A nemzeti fejlesztési minisztert bízta meg a kormány, hogy készüljön hatásvizsgálat a Déli pályaudvar jövőbeni funkciójáról, valamint hatásvizsgálat és tendertervek az üzemi pályaudvar megszüntetéséhez, illetve a Kelenföldi pályaudvar bővítéséhez – olvasható a Magyar Közlöny csütörtöki számában.
A Magyar Közlönyben megjelent információk szerint a budai vasútfejlesztés, a kapcsolódó köztéri területfejlesztés és csomópontfejlesztés megvalósítása érdekében ötletpályázatot kell kiírni a Déli pályaudvar közösségi célú hasznosítására.
Az emberi erőforrások miniszterének feladata, hogy a Déli pályaudvar üzemi pályaudvari részén megvalósítandó sport és szabadidős célú városfejlesztés részletes koncepcióját, megvalósíthatósági tanulmányát a Testnevelési Egyetem, szükség esetén a MÁV bevonásával készítse el, majd terjessze a kormány elő.
A feladatokra összesen 1 milliárd forintot biztosítanak a költségvetésből.
Így elmondhatjuk, hogy a régi idők mozija újra valaki előtt lepörgött, amikor is megálmodta, hogy a Déli helyén újra legyen a régi Vérmező. Mondjuk így majd lehet lóháton lovagolni a kormány tagjainak nyugodtan, meg vonulgatni, akár fel a Várba is.
(Fotó: vasutimenetrend.hu)