hirdetés

Lecsaptak a pszichoaktív droggal bizniszelő bandára. Három különböző helyszínen fogták el a tetteseket a BRFK speciális egységei.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével együttműködve március 12-én Budapesten a VIII., Corvin sétányon, illetve a XVIII., Darányi Ignác utcában egy időben fogták el az új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnszövetség tagjai.

A nyomozók a Corvin sétányon lévő társasház két lakásában fogták el a 38 éves L. Gyulát, a 36 éves H. Mariannát, és a 20 éves L. Gyulát. A kutatás során összesen 288 szál töltött cigarettát, közel másfél ezer üres cigarettahüvelyt, a cigaretták töltéséhez használatos eszközöket, közel 11 gramm kábítószergyanús sárga port, valamint több mint hatszázezer forintot találtak és foglaltak le.  Ezenkívül lefoglaltak még egy Mercedes terepjárót is, melyet a gyanú szerint az elkövetők drogkereskedelemhez használtak.

A rendőrök a Corvin sétányon végrehajtott elfogással egyidőben Budapest XVIII. kerületében, a Darányi Ignác utcában elfogták a bűnszövetség negyedik tagját, a 31 éves K. Dezsőt. A rendőrök ebben a lakásban is kutatást tartottak, ahol négy tasakban szintén kábítószergyanús fehér port, feltehetően ugyancsak kábítószerrel szennyezett pénzt, illetve fecskendőket és cigaretta készítéséhez használatos eszközöket foglaltak le.

A pestszentlőrinci nyomozók a bűnszövetség ötödik tagját a 38 éves N. Róbertet Budapesten, a Határ úti metró megálló közelében még aznap délelőtt szintén elfogták.

A bűnszövetség tagjait előállították, gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették – írja a police.hu.