hirdetés

Szorul a hurok a Fidesz által Istenitett és sztárolt szír befektető körül, aki megvásárolta a pécsi Zsolnay gyárat. Nos az évek alatt folyamatosan derültek ki Bachar Najari fura üzletei. Most pedig már vádlottja  annak az órahamisítási ügynek  amely 2011-ben indult és most ért bírósági szakaszba.Emellett más miatt is feljelentették a szírt, de ezúttal a Zsolnay örökösök.  

bachar najari zsolnay

Az ügy másodrendű vádlottja a Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint Cs. Petra, a monogram gyanúsan rímel a befektető feleségének, Cséplő Petrának a nevére, akinek cégéről a Zsolnay márkanév kiszervezése kapcsán lehetett olvasni.

A szír származású, a luxusóra-bizniszben is utazó svájci befektetőt még 2011 nyarán állították elő és hallgatták ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói, miután több mint kilencezer hamis órát találtak négy budapesti helyszínen, az órákat forgalmazó cég Najarié volt. Ahogy a Zsolnay gyár is, amit úgy szerzett meg, hogy az utolsó percben kijátszotta addigi partnereit.

Najari azóta gyakorlatilag tönkretette a gyárat, termelés alig folyik és ahogy mondani szokták kiszervezte a Zsolnay védjegyet amely hungarikum is egyben.

A pécsi önkormányzat azonban még mindig a keblén melengeti a az arab “üzletembert”, mert-ha egy interjúban azt állították, hogy Najariék majd visszadják a védjegyet. Mondhatná erre bármelyik pécsi ember, hogy ő meg majd becsszó befizeti a villanyszámlát. Isten bizony.

Vajon miért engedik és olyan elnézőek ezzel a Najarival, akiről bűncselekmények derültek ki s szinte csak zavaros ügyekben vesz részt? Nos, mi úgy tudjuk, hogy L. Simon László államtitkár barátságával takaródzik folyamatosan. Állítólag Horvátországban is együtt nyaraltak, ő lehet a mentoraa hamis óra ügy elsőrendű vádlottjának.

Közben egymás után zárnak be az üzletei, most éppen a MOM-Parkban tart végkiárúsítást félig lehúzott redőny mellett. Egy budapesti szállodából pedig helyiség bérlet kifizetése, pontosabban, annak nem kifizetése miatt tették ki a szűrét.

Najari most albérletben lakik Terézvárosban de ha nem figyelünk, lehet, hogy pillanatokon belül eltűnik megszökhet a hozzá tapadó ügyek elől.

Emellett a szírt feje fájhat amiatt is, hogy  feljelentették a Zsolnay örökösök, mert jogellenesen szervezte ki a cégéből a Zsolnay védjegyet, amelyre igen fura magyarázattal állt elő felesége. Pécs Fideszes városvezetése pedig mindenkit megnyugtatott a védjegy ügy hamarosan megoldódik. Persze azt nem mondták, hogy a sértettek és a magyar álam legfőbb érdeke szerint.