hirdetés

A legtöbb hazai utazási biztosító új terméket készített az idei nyárra, emelték a szolgáltatási szintjüket, bővítették a biztosított elektronikus vagyontárgyak körét és új kiegészítő biztosításokat is kifejlesztettek. Jó hír, hogy mindemellett nem emelték a szolgáltatások díjait.

A korábbiaktól eltérően, több biztosító esetében is része az utasbiztosítással fedezetek vagyontárgyak körének a navigáció, a laptop, az okostelefon és a tablet is. Ezeket a korábban a fedezetekből egyértelműen kizárt eszközöket mostantól lopás, rablás és közlekedési balesetek esetére biztosíthatjuk.

Autóval utazóknak jó hír, hogy az autó assistance biztosítás (műszaki hibára, mentésre) a korábbi 10 év helyett – igazodva az öregedő hazai autóparkhoz – már 12 éves autó esetén is megköthető, illetve az utazás idejére köthető „csak” autópályára érvényes casco is. Ez utóbbi a városi koccanásos károkat ugyan nem fedezi, de az autópályán vélhetően nagy sebességgel bekövetkező komoly töréskárokat már igen.

A szezon újdonságai közé tartozik még a „Jó idő” és az „Élmény” biztosítás is. Előbbi akkor fizet maximum 200 eurós kártérítést, ha nem tudunk terveinknek megfelelően strandolni a nyaralás alatt, utóbbi pedig a betegségünk, balesetünk miatt elmaradó és már előre befizetett fakultatív programjaink esetén téríti vissza az elbukott program (például: hajókirándulás vagy Görög est) sokszor igen borsos árát, de maximum 100 ezer forintot.

Természetesen a korábban megszokott utazási biztosítási szolgáltatások is megmaradtak, melyek közül a kártérítések mellett továbbra is a legfontosabb az ingyenesen, a nap 24 órájában hívható biztosítási assistance szolgáltatás, ahol magyar nyelven kérhetünk segítséget biztosítónktól.

A biztosítók között verseny miatt nagyrészt díjnövekedés nélkül lesznek elérhetőek – a már eddig is jelen lévő – szolgáltatások az utazók számára. A Biztosítás.hu alkuszi portál szerint azonban mindez csak abban az esetben lesz rentábilis a biztosítók számára, ha a külföldre utazó magyarok száma növekedni kezd és idén nyáron ismét eléri vagy meghaladja a 2012-es, mintegy 2,8 millió kiutazóét.