hirdetés

A három év nyolc hónapnyi büntetését kevesli az ügyészség T. Györgynek, aki a 90-es évek éjszakai életének ismert és rettegett fenegyereke volt. Az ügyészség szerint elképesztően enyhe ítéletet kapott T. György, akit az NNI azzal is gyanúst, hogy az ismert fogathajtó, Lakatos Csaba ellen elkövetett gyilkossági kísérlet elkövetője volt és a halálos áldozatot követelő Romkert felgyújtását is ő hajtotta végre. Igaz, a fogathajtó elleni merénylet miatt elrendelt előzetesét a bíróság megszüntette T. Györgynek és testvéreinek, feltehetőleg az ügy komolysága miatt.

Tanyi

T. Györgyöt még a nyári ítélkezési szünet előtt ítélte el első fokon önbíráskodás bűntettének kísérlete, folytatólagosan, társtettesként elkövetett garázdaság, testi sértés kísérlete, kábítószer birtoklásának vétsége, illetve ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt három év nyolc hónap börtönbüntetésre a Pesti Központi Kerületi Bíróság. T. Györgynek emellett több mint egymillió forint pénzbüntetést is fizetnie kell, továbbá öt évre a közügyektől, illetve egy év tíz hónapra a járművezetéstől is el lesz tiltva, amennyiben az ítélet jogerős lesz.

A Fővárosi Főügyészség azonban nem értet egyet a bíróság enyhe döntésével, emiatt  a büntetés súlyosítása végett fellebbezést nyújtottak be.

Az alvilág egykori fenegyereke a vád és az elsőfokú ítélet szerint 2012. márciusi 3-án a hajnali órákban részegen, bekokainozva gázpisztollyal lövöldözött a Sinatra nevű budapesti szórakozóhelyen. Az éjszakai élet ismert alakja azután használta a gázpisztolyt, hogy megtámadták. Az eset után nem sokkal a férfi korábbi ügyvédje, Retteghy István úgy nyilatkozott, hogy ügyfele a bárban „nem volt teljesen józan”,„nekidőlt egy asztalnak, mert neki is lökték”. Emiatt szóváltásba került a bárban szintén jelen lévő, az éjszakai életben szintén jól ismert Pálocska János vállalkozóval és társaságával. Ebből lett a verekedés, amiből sértett félként került ki, hiszen őt verték meg. Ezután kiment a szórakozóhelyről, majd visszatért, mert állítása szerint féltette a vejét, aki bent maradt. Amikor visszament, egy sörösüveggel a kezében odalépett hozzá valaki, s ekkor adta le a lövéseket. A bárban elkövetett garázdaság bűntette vonatkozásában az elsőfokú bíróság T. György felelősségét a történéseket rögzítő CD-felvételekre, valamint a bárban jelen lévő tanúk vallomására alapította. A kábítószer birtoklásának vétségét pedig a vádlottnál a szakértők állapították meg.

A másik ügy lényege, ami miatt a rendőrök megvesztegetésével és adócsalással is vádolt diszkópápa, Vizoviczki László védelmét egykoron ellátó verőlegényének bíróság elé kellett állnia, hogy 2014. február 20-án késő este T. György a Nagykörút VII. kerületi szakaszán autózott. Az egyik kereszteződésben a lámpa piros jelzésére megállt, majd hátulról nekiment egy másik autó. Ő is, és a vétkes sofőr is kiszálltak, utóbbi egy mozgássérült, járni gyermekkora óta csak mankóval képes férfi volt, aki azonnal elismerte hibáját. T. Györgyöt ez nem érdekelte. Követelte, hogy a férfi fizessen neki azonnal százötvenezer forintot. A vétkes sofőr túlzónak tartotta az összeget. T. ezután gyomron ütötte az autóst, aki a sínekre esett. A verekedésnek volt két szemtanúja is: ők azonnal a mozgássérült ember segítségére siettek. T. György őket is többször megütötte, ám végül sikerült földre vinniük és a rendőrök megérkezéséig ott tartaniuk az önmagából kikelt verekedőt. T. Gy. bűnösségét a bíróság ebben az esetben is tanúvallomások, szakértői vélemények, illetve a cselekményt rögzítő CD-felvételek alapján állapította meg.

T. Györgynek azonban van még pár ügye. A Romkert 2007-es felgyújtásával is vádolják, ahol egy őr meghalt a tűzben. Illetve az ismert fogathajtó bajnok, Lakatos Csaba elleni 1998-as merénylettel is gyanúsítják. Igaz, ezen utóbbi ügyben elrendelt előzetes letartóztatását megszüntették T. Györgynek és testvéreinek.