Nap mint nap versenyeznek egymással a boltok, hogy kinek jobb a csalogató akciója. Az árfigyelő weboldal az elején bejött, hisz pár nap alatt sok százezren nézték meg. Érthető az árstop megszűnt és pár élelmiszer ára bizony igencsak megugrott. A boltok azonban újra elkezdték bevezetni pár termékre a mennyiségi stoppor, akárcsak a Covid járvány idején vagy épp a 60-es években volt.
A Gazdasági Versenyhivatal elnöke Rigó Csaba Balázs, a versenyhivatal vezetője szerint az Árfigyelő az élelmiszerek árának csökkentésére kényszeríti a multikat, és a korábban hatósági áras termékek közül csak a cukor ára emelkedett. A hazai élelmiszerinfláció még mindig magas, viszont csökkenő tendenciát mutat.
A kötelező akciók és az Árfigyelő tiszta vizet önt a pohárba. A multik jóval a 2021. októberi rögzített ár alatt versenyeznek a hatósági áras termékekkel. Nagyot zuhant a liszt, az étolaj és a 2,8-as UHT tej. A sertéscomb és a csirkemell sem drágult. Esik a tojás és a burgonya ára– közölte a GVH elnöke, hozzátéve, hogy az Árfigyelő az élelmiszerek árának csökkentésére kényszeríti a multikat, ezzel pedig rásegít a kormányzati intézkedésekre.
Az összes nagy láncnál mennyiségi korlátozást vezetnek be a volt árstopos alapvető élelmiszerekre – derült ki a napi.hu cikkéből. A portál megkérdezte a kereskedőket és szétnézett a boltokban, valamint a webshopokban is.
Mint ismert, Magyarország az uniós mezőnyben megnyerte a nem túl hízelgő inflációs trófeát, hazánkban a legmagasabb a pénzromlás mértéke. A kormány különböző intézkedésekkel megcélozta az infláció letörését, először árstopokkal, majd kötelező akciózással, és legújabban az online árfigyelő rendszerrel.
A rekorder magyar inflációhoz jelentősen hozzájárult az élelmiszer-infláció, amely ugyan a januári 44 százalékról júniusra 29,3 százalékra olvadt, azonban még így is rendkívül magas. A kormány augusztus elsején levette az élelmiszerár-sapkát, miközben több intézkedéssel is tompította az árnövelő hatást: a kötelező akciózás mértékének 15 százalékra történő emelése, az akciózás árképzésének megváltoztatása, illetve az online árfigyelő rendszer.
Számos termék ára csökkenni fog, amikor a piaci árak érvényesülnek. A megnövelt, 15 százalékos kötelező akciózással még olcsóbbá is válhatnak a most még ársapkás termékek az intézkedés kivezetése után – jelezte előre korábban Suppan Gergely, rámutatva, hogy ilyen termék lehet például a csirkemell. Az MBH Bank vezető elemzőjének állítása beigazolódott, az Árfigyelő csütörtöki adatai alapján csak a cukor drágult a korábban árstopos termékek közül, ám ennek is inkább világpiaci okai vannak a versenyhivatal szerint.
A kristálycukor árának növekedéséről a versenyhivatal közölte: a FAO adatai szerint közel 18 százalékkal nőtt a cukor világpiaci ára áprilisban, a márciusi árszinthez képest.
A magas cukorárak tartósnak ígérkeznek, mert a világ legjelentősebb cukortermelő országaiban nagyon rosszak az idei terméskilátások, a magas olajárak miatt a cukornád és a cukorrépa korábbinál nagyobb hányadából készül bioetanol, a cukor tartalékkészletek lassan kimerülőben, közben a globális kereslet tovább élénkül.