hirdetés

Valami történt Aldiéknál is, hisz beszállnak a hétvégi nyitvatartási harcba, hat üzletét kinyitja ugyanis vasárnap a multi. Eddig egyik egységével sem kivételezett vasárnap az Aldi, most azonban változott a helyzet.

Aldi

Az augusztus 20-a előtti hétvége elég csábító az Aldi számára: hat üzletét ugyanis kinyitja augusztus 16-án. A lépés egyértelműen a nyaralókat célozza, ugyanis a Balaton közelében lévő Tapolcán lévő egysége mellett nyitva lesz a balatonfüredi, a balatonlellei, a siófoki, a keszthelyi, valamint a Velencei-tó partján a gárdonyi bolt is.

Az Aldi lépése azért meglepő, mert a boltlánc eddig tartózkodott a vasárnapi nyitva tartástól. Sőt, még a budapesti Fővám téri Nagyvásárcsarnokban található Aldi is zárva van vasárnaponként, pedig ez az üzlet nyitva lehetne a szabályok szerint, ugyanis piacon van. Az Aldi a Fővám téri egység zárva tartását korábban logisztikai és munkaszervezési okokkal indokolta.