hirdetés

A Magyar Pékszövetség az általános forgalmi adó csökkentését és tiszta piaci viszonyok megteremtését szorgalmazza a sütőiparban. Sőt kilátásba helyezték az esetleges áremelést is, amire hat éve nem volt példa. Ahhoz, hogy a pékségek elláthassák az embereket jó minőségű pékáruval és a szakma megbecsült legyen, mindez szükséges és azonnali lépést igényel. Septe József, a szövetség elnöke szerint a pékáruk áfatartalmát öt százalékra kell csökkenteni mielőbb.

pékség-dailyszeged

A pékszövetség már korábban szerette volna elérni, hogy a kenyér áfája 5 százalékra csökkenjen a jelenlegi 18-ról; a kenyeret azonban nem sorolták az alapvető élelmiszerek közé, az ezzel kapcsolatos kormányzati tárgyalások le is zárultak. Septe József  azonban közölte, hogy az országban működő mintegy ezer magyar pékségnek az utóbbi 5-8 évben szembe kell néznie a Magyarországon működő albán pékségek konkurenciájával. Ezek a szövetség szerint a működtetési szabályok „nagyvonalú” kezelésével – például a munka- és adóügyi előírások be nem tartásával – versenyelőnyhöz jutnak. Jelenleg Magyarországon 500-700 albán pékség működik már.

Az elnök kitárt arra is, hogy az ágazatot a szakemberhiány is sújtja, 2500-3000 pék hiányzik a szakmából. De sok kisegítő tevékenységet végző emberre is szükség volna, például betanított és segédmunkásokra. A Magyarországon végzett szakmunkások egy része külföldön helyezkedik el, Ausztriában, Németországban, Angliában, a belföldinél lényegesen jobb fizetésért.

A sütőipari vállalkozások nyeresége országos átlagban 1-2 százalék, ebből nem lehet fejleszteni a pékek szerint. A pékszövetség elnöke szerint az ágazat fennmaradása érdekében fontolóra kell venni az áremelés lehetőségét. Azt mondta, a sütőiparban 2010 óta nem volt áremelés, mert a pékek nem tudták érvényesíteni a különböző költségek növekedését az árakban.