hirdetés

Nagy volt a fagy, már most aggódnak a gyümölcstermesztők. A gazdák jelzései szerint akár az idei gyümölcstermés fele is odaveszhetett, s így egészen biztosan drágulni fog minden. Mindez pedig aggasztó, hisz az egy főre eső gyümölcsfogyasztás a felére esett vissza, pont a drága termékek miatt, minden bizonnyal.

 

alma-etelife.eu

Szerdán hajnalban ismét mínusz 6-7 fokot mértek az ország több pontján, miközben a meteorológia nem jelezte a fagyveszélyt, állítják a gazdák, pedig az okostelefonokon, amiket most a Fidesz nem szeret, bizony rajta volt minden infó még a fagyról is. A gazdák az ilyen hideg időben fagyvédelmi gyertyákkal vagy gázégetéssel és ventilátorral melegíthetik a gyümölcsfákat, utóbbi eljárás költsége azonban nagyon magas, hektáronként 400-500 ezer forintra is rúghat.

A gyümölcsök ára így 20-25 százalékkal is emelkedhet a fagykárok miatt – mondta Csizmadia György a Magyar Hírlapnak, hozzátéve, az eper ára 1000-1200 forint, a cseresznyéé 1000 forint, míg a meggyé 300-350 forint lehet.

Érdekes adat, hogy az egy főre jutó magyarországi gyümölcsfogyasztás csaknem a felére esett vissza az elmúlt húsz évben. Mindez pedig elgondolkodtató, hisz feltehetőleg nem a gyümölcsök hirtelen utálata, hanem a méregdrága árak tartják vissza a vásárlókat a fogyasztástól.