Ammónia szivárgott egy húsüzemből
2016-06-26 17:27
Ammónia szivárgott egy húsüzemből vasárnap reggel Gyulán, a Kétegyházi úton. Négy település tűzoltói érkeztek a helyszínre, az ammóniaszivárgást délutánra sikerült megszüntetni.
A helyszínre a város hivatásos tűzoltói mellett Békéscsabáról, Orosházáról, Mezőkovácsházáról és Mezőberényből is érkeztek szakemberek, akik három vízsugárral dolgoznak az ammónia mentesítésén.
Szabó Tibor, a Békés megyei katasztrófavédelem műveleti szolgálatának vezetője az M1 aktuális csatornának nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az ammónia nem került ki az intézmény területéről, a lakosság nincs veszélyben.
Mivel a baleset közelében két nagyáruház is található, korábban védőzónát alakítottak ki, ezt azonban már feloldották. A kárelhárítást elvégezték, hamarosan minden visszaáll a rendes kerékvágásba.
A húsüzem helyszínen tartózkodó ügyvezető igazgató arról számolt be, hogy a Gyulahús Kft. hűtőházában újraindult a hűtés. Daka Zsolt elmondta: a gépészeti térben hibásodott meg egy hőszigetelt ammóniacső, abból szivárgott a gáz.
A csövet a húsüzem munkavédelmi tervében foglaltaknak megfelelően elzárták, a hiba elhárult, az ammónia már nem szivárog – hangsúlyozta az ügyvezető igazgató, hozzátéve, hogy sem az üzemben, sem a termékekben nem keletkezett kár.