hirdetés

Alkotmányellenesen tiltott meg egy demonstrációt a rendőrség. Természetesen felelősök nem lesznek, és a szankciók is elmaradnak. Sőt a rendőrség továbbra is független, csak néha alkotmányellenes cselekedeteket tesz. Tavaly a Markó utcai Kúria elé szervezett devizahiteles demonstrációt tiltott be a BRFK, és ez alaptörvénybe ütközött – mondta ki az Alkotmánybíróság.

devizahiteles perek

Tavaly június 16-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyeztetési eljárás nélkül betiltott egy devizahiteles tüntetést a Markó utcában. Arra a járdaszakaszra szervezték a demonstrációt, amivel szemben, az utca másik oldalán, a Kúria épülete található. A tüntetés időpontja egybeesett a Kúriában, a devizahitelekkel kapcsolatos jogegységi döntés tárgyalásának időpontjával.

A szervező akkor azt közölte, hogy a demonstrációval a banki csalásokra akarta felhívni a figyelmet. A rendőrség azonban megkérdezte a Kúria elnökhelyettesét, aki azt mondta, hogy a demonstráció nyomásgyakorló jellegű, ezért súlyosan zavarná a bíróság működését, mert szerinte „a bíróságok működésének súlyos veszélyeztetését békés célú rendezvény is megvalósíthatja”. Emellett hivatkozott a bírák biztonságérzetére is.

Az alkotmánybírók többsége viszont most úgy látta, hogy egy békés utcai tüntetés nem veszélyeztette volna, sőt nem is zavarta volna az épület egyik belső szobájában tanácskozó főbírákat, befolyásolni pedig amúgy sem tudta volna a döntésüket – írja az AB.

Az Alkotmánybíróság határozata szerint a jogalkalmazók nem alkalmazhatják a törvényben meghatározott tilalmi okot automatikusan, megfelelő mérlegelés nélkül, mert lehetőleg egyensúlyba kell hozni a gyülekezéshez való alapjogot és a bíróságok befolyásmentes működéséhez fűződő jogállami követelményt. A rendőrség is hibázott, amikor elmulasztotta a kötelezően előírt egyeztetési eljárás lefolytatását.

(Fotó: illusztráció)