hirdetés

Különös összefogott Budán. Több kerület gyermekorvos úgy döntött februártól nem adnak ki több igazolást, hogy legyen idő és lehetőség az érdemi betegellátásra.Az orvosok szerint a gyerekek hiányzását a szülőknek kellene igazolni nem nekik, ők gyógyítanának inkább. Nos ebből úgy tűnik lesz némi galiba.

 

Az orvosok nyilatkozata szerint a szülőnek kellene igazolnia a gyermek betegségét és hiányzását, s ehhez mindössze az iskolák házirendjét kellene módosítani.

„Mint az utóbbi időben többször is jeleztem, továbbra is változást szeretnénk elérni a felesleges és értelmetlen orvosi igazolásokkal kapcsolatban. (…) Az orvosi igazolások megszüntetése pont az a célt szolgálja, hogy legyen idő és lehetőség az érdemi betegellátásra, illetve a kérdések megválaszolására és tanácsadásra. Tekintettel arra, hogy az elmúlt évek sok próbálkozása, egyeztetése nem hozott eredményt, helyi kezdeményezéseket és lépéseket kell tennünk. Az utóbbi hónapokban több régióban sikerült elérni, hogy az oktatási-nevelési intézmények házirendjének megváltoztatásával betegség esetén elegendő a szülői nyilatkozat a hiányzás igazolására. Most januártól kezdődően pedig újabb budapesti kerületekben szüntették be az orvosi igazolásokat”– a portál beszámolója szerint ezt a levelet küldte körbe januárban több budai házi gyermekorvos a szülőknek, bejelentve, hogy úgy döntöttek, a továbbiakban nem adnak ki igazolásokat.

A gyermekorvosok nyilatkozata szerint a jogszabályi háttér lehetőséget ad arra, hogy az oktatási-nevelés intézmények a saját házirendjükben szabályozzák az igazolásokat betegségek esetén is, ezért azt javasolták az intézményvezetőknek, vezessék be a szülői nyilatkozatokat a hiányzások igazolására. Az erről szóló levelet elküldték az intézményvezetőknek és az intézményeket fenntartó tankerületi központnak is:

„A gyermekorvos mind a személyes, mind a telemedicinális ellátás során a szülő észlelésére és beszámolójára hagyatkozik azon tünetek, panaszok esetén, amelyek az orvosi vizsgálat alkalmával esetleg nem is észlelhetőek (pl. hányás, hasmenés, köhögés, orrfolyás, láz, fejfájás, hasfájás, menstruációs fájdalom). A tünetek fennállásáról, illetve azok megszűnéséről tehát az orvos a szülőtől kap információt, vagyis mindezen vonatkozásokban a felelősség is a szülőé. Könnyen belátható az is, hogy hétvégét vagy oktatási szünetet megelőző napon kiadott orvosi igazolás csupán az éppen aktuális állapotot rögzítheti, semmiképpen nem tudja azt garantálni, hogy a gyermeknél a hétvégén/szünetben nem alakulnak ki a közösségbe történő visszatérést kizáró tünetek.

Kizárólag a szülő tudja megítélni, hogy egy adott munkanap reggelén a gyermek az állapota alapján közösségbe engedhető-e” –írták.

Miután a hatályos 20/2012-es EMMI rendelet 51.§ 2/b pontja kimondja, hogy a betegség miatt történő hiányzás igazolásának módját a házirendben is meg lehet határozni, a háziorvosok azt kérték az intézményvezetőktől, módosítsák az iskolák házirendjét, hogy a betegség esetén történő hiányzásokat a szülő is igazolhassa.

A fentiek miatt az érintett gyerekorvosok közölték, hogy praxisaikban 2023. február 13-ától nem fognak kiadni „nevelési-oktatási intézmény számára orvosi igazolást”, és a továbbiakban „az orvosi rendeléseken az érdemi betegellátást, valamint a megelőzést, egészségnevelést” tekintik feladatuknak.

Az egyik iskola tanára szerint ezzel patthelyzet állt elő, ugyanis csak a fenntartó engedélyével lehetne házirendet módosítani. A tankerület viszont ezt elutasította, arra hivatkozva hogy év közben erre nincs mód. A fenntartó azt javasolta, hogy az iskolák fogadják el a szülői igazolásokat, amennyiben azt a gyerekorvos lepecsételte. Azaz a gyerekorvosoknak továbbra is foglalkozniuk kellene az igazolásokkal.