hirdetés

Újabb botrányba keveredett a migránsokat felrúgó operatőrnő, aki ma már a kormányközeli Pesti Srácok csapatát erősíti. L. Petra most a Parlamentben szidta a Jobbikos képviselő Szilágyi György édesanyját.

lászló petra n1tvAnyád! – így szólt utána Szilágyi György jobbikos képviselőnek a Parlament épületében László Petra operatőr.

Ő az, aki két évvel ezelőtt a röszkei határátkelőnél rúgott meg menekülő embereket. Az arról készült felvétel bejárta a világsajtót.

A mostani beszólás hátterét nem tudni, de azt rögzítették a kamerák, ahogy László Petra a képviselő elnézését kéri.

Eközben pedig Szilágyi képviselő kérdőre is vonta L.Petrát, hogy hogy képzeli, hogy az édesanyját szidja?!

Ne haragudjon! Szörnyen restellem magam! – mondta a ma már a kormányközeli Pesti Srácok csapatát erősítő operatőr nő, akit a röszkei ügyben garázdaság vétségében találtak bűnösnek és ezért három év próbaidőre próbára bocsájtották. A Parlament sajtóosztálya vizsgálatot ígért az ügyben.

L.Petra a Parkament egyik alelnökétől még Lezsák Sándortól is átvett egy díjat a férje nevében, így kérdés a Parlament miképp lesz objektív.  A Pesti Srácok pedig nem kevés pénzt kapott a Fideszhez közel álló CÖF-től és az államtól is, legutóbb az 56-os emlékév kapcsán. A migráns rugdosó operatőr alkalmazása így igen veszélyes lépés volt és bizony L.Petra nem tett jót most a Pesti Skacoknak sem.