A Legfőbb Ügyészség előtt flashmobozott a Greenpeace
2016-05-13 08:03
Ma egy éve járt le az engedélye az almásfüzitői vörösiszap-tározónak. Egy jogi kiskapu miatt azonban az üzemeltető cég tovább működhet. A Legfőbb Ügyészséghez fordult a Greenpeace környezetvédelmi szervezet és mozgalom több tagja egy kisebb flashmobbal.
A kolontári után az ország második legnagyobb vörösiszap-tározója Budapesttől alig 100 km-re található, a Duna-parton.A tározó már évek óta nem fogad vörös iszapot, ám veszélyes hulladékokat igen: az üzemeltető cégnek engedélye van évi több mint százezer tonna veszélyes hulladék befogadására.
A cég veszélyes hulladékból mixelt „méregkoktélt” helyez a vörös iszapra. A tározóba továbbra is akár több tízezer tonnányi veszélyes hulladékot szállíthatnak, ami napról napra növeli a környezeti kár kockázatát.
A Greenpeace 2011 óta kampányol azért, hogy a közvetlenül a Duna partján fekvő, szivárgó tározóra ne hordhassanak további veszélyes hulladékokat. A környezetvédelmi szervezet aktivistáinak állításait a tározó veszélyességéről és az ott folyó tevékenység kockázatairól a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Intézetének kutatói is gyakorlatilag pontról pontra igazolták. Az illetékes hatóságok sem hosszabbították meg a tevékenységek engedélyét – ám a cég fellebbezése miatt a jogi huzavona még tart. Az ügy miatt az EU is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen.
(Forrás: Greenpeace)