hirdetés

Az Esti Újság úgy tudja, hogy az EMMI vezetés körlevélben értesítette a képiskolákat, hogy a járvány miatt novmbertől tilos a csoportos iskolai utazások szervezése így a népszerű külföldi diákcsere program az Erasmus is leáll. Közben pedig már az Orvosi Kamara is azt kéri mindenkitől, hogy tömegközlekedésen és zárt helyeken viseljünk maszkot.

 

Az Esti Újság úgy tudja, hogy az EMMI körlevélben tiltotta le novembertől az iskolai csoportos utazásokat, külföldi kirándulásokat .Így a népszerű Erasmus program is le lett állítva, amely a diákok külföldi nyelvtanulási lehetőségeit segítette eddig. Mindez nagy csapás a tanulóknak. Azonban a delta variáns igen agresszívan terjed Magyarországon is és külföldön. Így az EMMI döntése érthető és egyben dicséretes is.

Az EMMI ezen döntése is azt mutatja, hogy a kormány odafigyel a járványra és a gyerekekre.

Eközben az Orvosi KAmara is meghúzta a vészharangokat. Mindenkit a maszkviselésre ösztönöz, hogy elkerüljük a járvány kezelhetetlenségét.

A koronavírus-járvány agresszív, súlyos szövődményeket okozó változatának gyors terjedése miatt tömegrendezvényeken csak azok vegyenek részt, akik felvették a koronavírus elleni oltást − hívta fel a lakosság figyelmét a Magyar Orvosi Kamara elnöksége.
Közleményükben mindenkit arra kérnek, hogy viseljen maszkot, ha tömegrendezvényen vesz részt.

A magyar tudósok azt kérik, viseljünk maszkot zárt térben, vagy a tömegközlekedésen. A testület szerint ugrásszerűen növelni kell a lakosság átoltottsági arányát. Korábban már a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége is kérte, hogy aki csak teheti, viseljen maszkot. Október elején megjelent közleményükben azt kérték, zárt térben, rendezvényeken, tömegközlekedési eszközökön mindenki viseljen maszkot, és tartsa a megfelelő távolságot.

A koronavírus delta-variánsának gyors terjedése miatt Magyarországon egyre több pozitív esetet azonosítanak.

(Csákány )