hirdetés

A közétkeztetést szervezte volna ki gyanús körülmények között Kispest önkormányzat MSZP-s vezetése, egy cégnek, ami igazi versenytársak nélkül nyert a tenderen. A mutyi gyanús esett miatt a KDB küldött is egy 100 milliós büntetést. Adódik a kérdés, hogy kedves MSZP-s politikusok, ez most így megérte ?

 

A Közbeszerzési Döntőbizottság elkaszálta a kispesti menzatendert, miután Ferenczi István LMP-s önkormányzati képviselő közérdekű bejelentést tett az ügyben. A döntőbizottság szerint a versenykorlátozó döntést meg kell semmisíteni, az önkormányzatot pedig 100 milliós forintra bírságolta – írja a tizen9.hu.

A 444.hu szerint az eljárásra azért volt szükség, mert felmerült a gyanú, hogy a kispesti önkormányzat verseny nélkül szervezte volna ki a közétkeztetést 10 évre egy cégnek.

Papíron három cég indult a tenderen, de kettő már az elején kihullott, mert nem tették le az előírt 5 millió forintos biztosítékot, így végül a Szakácstündér Kft. lett a befutó. A céget egy éve alapította Csákó Gergő, és alvállalkozója az a Klassz Menza Kft., amely már 8 éve végzi a kerületben a közétkeztetést, igaz korábban Pensio17 Kft. néven. A cégről a X. kerületi közétkeztetési közbeszerzéssel kapcsolatban írta azt a G7.hu, hogy kapcsolatba hozható Mészáros Lőrinccel.

A szerződés aláírását ellenzők arra hivatkoztak, hogy az önkormányzat versenykorlátozó módon írta ki a pályázatot: a tenderen indulóknak feltételül szabták, hogy helyben legyen nekik, vagy az alvállalkozójuknak konyhája. Ilyen csak a Klassz Menzának van és a végül nyertes Szakácstündérnek rendelkezésre is bocsátotta a pályázathoz.

Ferenczi szerint ez egy felesleges feltétel volt, mert a kerületnek 4 konyhája is van, akár maguk is megszervezhetnék a közétkeztetést. Szerinte az egész kiírás célja csak az volt, hogy a régi-új szolgáltató árat emelhessen.

A tizen9.hu szerint decemberben, a kispesti közbeszerzési bizottság ülése előtt a Kispesti Civilek a Közétkeztetésért (KCK) és az Átalakuló Wekerle aktivistái, illetve az LMP és a Momentum képviselői felkeresték Gajda Pétert, hogy álljon el az egyetlen pályázó nyertesként való kihirdetésétől. Gajda Pétert a megbeszélésen dr. Vitál Márton aljegyző helyettesítette, aki védelmébe vette az eljárást.

A kispesti költségvetési bizottság végül megszavazta a menza kiszervezését.

A bírálatok miatt Gajda Péter, Kispest MSZP-s polgármestere közölte, hogy állásfoglalást kér a Közbeszerzési Hatóságtól, addig nem írja alá a szerződést.