hirdetés

Vádat emeltek Izsák fideszes polgármestere ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt .

mondok józsef-izsákMondok József családi cége az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alaptól kapott 2014-ben és 2015-ben, két részletben 35 millió forint támogatást egy vadászház építésére. Később azonban kiderült, hogy a házban valójában saját maga és felesége lakik. Az ügyészség jelezte: a költségvetésnek okozott 35 millió forintos vagyoni hátrányt a vállalkozás 2017 júliusában már megtérítette.

A nyomozás során kiderült az is, hogy a polgármester az egyik izsáki közalkalmazottat egy éven át nem a helyi múzeumban, hanem a saját vadászházában alkalmazta. Mondokra felfüggesztett börtönbüntetést kértek.