hirdetés

Nem igazán indult jól a Balaton-átúszás. Újra kellett éleszteni egy 51 éves férfit aki rosszul lett mintegy 500 méter úszás után.  A férfinek még volt ereje egy a versenyt biztosító vitorlásra kimásznia.  A megmérettetésre mintegy tizenkétezren neveztek .

 

A rosszul lett úszót a vitorláson tartózkodó család egyik tagja stabil oldalfekvésbe tette, miközben jelezték az épp ott haladó mentőhajónak, hogy baj van. A hajó vezetője azonnal riasztotta az északi parthoz tartozó versenyhelyszínen szolgáló sürgősségi mentőhajót, amely gyorsan odaért, de addigra a férfinak már sem keringése, sem pulzusa nem volt.

A defeibrillátor által leadott első sokk sikeres volt, ezután az úszót a vitorlásról a sürgősségi mentőhajóra emelték, majd a parton átadták az Országos Mentőszolgálatnak. A férfit stabil állapotban szállították kórházba – közölték.

A 40. Balaton-átúszás rajtja szokásosan Révfülöpön van, a cél Balatonboglár. A szervezőbizottság csütörtöki tájékoztatása szerint a 12 ezer fős létszámlimit betelt.