hirdetés

A BKV szerint nem történt olyan eset a troli kameráinak a felvételén, hogy a sofőr a babkocsis anyukára zárta volna az ajtókat. Szerintük a kismama történetével kapcsolatosan vannak így komoly ellentmondások. A babája nélkül a trolin ragadt Vivien azonban kitart a sztorija mellett, sőt kikérte a térfigyelő kamerák felvételét is.

uj-troliA BKV azt állítja, hogy a 75-ös trolibuszon történtekkel kapcsolatban komoly ellenmondások vannak a sajtóban megjelent hírek és a valós esett között. A közlekedési társaság szerint nem idegenekkel maradt a gyerek, hanem az anya ismerősével.  Sőt a BKV szerint – a kamerafelvételek tanulsága szerint – Vivien miután fennmaradt, előre sétált és az egyes és kettes ajtó közötti részen, félúton megállt, nem jelezve senkinek a történteket.

A trolivezető a közlekedési társaság szerint azért sem hibáztatható, mert senkitől nem kapott jelzést arról, hogy valami baj van. Továbbá a felvételen semmilyen szóbeli reagálás nem hallható.

Mindez pedig azért érdekes, mert pár napja az egyik szakszervezeti vezető, aki ugyan nem látta a troli felvételeit azt közölte semmilyen olyan esemény nem történt, ami a hölgy állít. Azaz nem csukta rá a babakocsira a sofőr az ajtót. S az sem látszik, hogy az anyuka jajveszékelve rohan a sofőrhöz, hogy álljon meg.-mindezt még Balázsék reggeli rádióműsorában mondta egy illetékes.

Azaz a BKV közlése és a szakszervezeti illetékes állítás már egy ici picit  más, eltérő egymástól.

A fiatal anyuka azonban kitart a története mellett.

A hölgy kívülről verte az ajtót, miután becsukta a sofőr, hogy jelezze, én még fent vagyok. Attól még, hogy pár mondatot váltottunk, nem ismerem, és normális körülmények közt nem bíznám rá a gyerekem . Azért mert beszélek valakivel az nem ismerős és nem barát.  Az igazamért küzdeni fogok, ezért is kértük ki a térfigyelő kamerák felvételét, hiszen azokon látszik, hogy a hölgy az ajtón dörömbölt, mert fennmaradtam  – hangsúlyozta az anyuka, akitől a mai napig nem kértek elnézést a BKV részéről.