hirdetés

Meghalt az a csurgói asszony, akinek a májusi műtétje közben súlyos műhibát követtek el a szigetvári kórházban. Sóoldat helyett fertőtlenítővel mosták át a hasüregét. Bár az orvosok küzdöttek a nő életéért hónapokig, a kétgyermekes anya azonban elhunyt.

 

A csurgói betegnél egy nőgyógyászati beavatkozás során súloys műhibát követtek el, felcserélték a sóoldatos üveget azzal, amelyben fertőtlenítőszer volt a Szigetvári kórházban. Azt a két egészségügyi dolgozót, akik felelősek voltak a cseréért, még májusban a történtek után felfüggesztették, majd el is bocsátották őket.

A fertőtlenítőszer a műtét során a nő hasüregébe jutott, amely több szervében is kárt tett, emiatt zavar keletkezett azok működésében. Ebbe halhatott bele a 42 éves, csurgói nő. A szigetvári kórház megerősítette, hogy a mérgezés szövődményei miatt halt meg az asszony.

A rendőrség közölte az üggyel kapcsolatban, hogy a büntető eljárás jelenleg is folyamatban van.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ nyilatkozata szerint a nő vérmérgezés miatt hunyt el a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának intenzív osztályán. A hatóság 2 millió forintos egészségügyi bírságot is kiszabott szigetvári kórházra.

Állítólag nem volt rendesen felcímkézve az az üveg, amelyben a fertőtlenítőt tartották. Ráadásul a sóoldatot is hasonló flakonokban tárolták és ez okozhatta a végzetes és halálos hibát.

Úgy tudjuk a nő családja pert indít a történtek miatt.

( cst )