hirdetés

A fotóin luxusórákat visel, a közösségi posztjai alapján luxusnyaralóhelyeken nyaral. Mártha Imre nem titkolja telik neki sok mindenre. Azonban egy budapesti közműholding vezérigazgatója nem szokott így viselkedni és nem rázza a rongyot, hogy milyen van. Nos Mártha Imre igen és bele is állt rendesen a Magyar Nemzet.

 

Karácsony Gergely főpolgármester által kinevezett cégvezér a Facebook-oldalára kitett fotói bizony felháborítja a cég egyes dolgozóit, akik egyébként az elbocsátástól rettegnek és aligha járnak milliókat érő karórákban. A Gyurcsány -kormány idején fontos pozíciókat betöltő cégvezér sok vihart kavart már véleményével és nyilatkozatával. Most a Magyar Nemzet állt bele.

Az újság a következőket rója fel Mártha Imrének:
• A közösségi oldalán megosztott fotók szerint a cégvezér nemrégiben a Costa del Solon, „a világ milliárdosainak egyik kedvenc méregdrága partvidékén jachtozott egy alulöltözött hölgy kíséretében”.

• A „jach¬tozó” fényképre, „amin egy csaknem meztelen hölggyel volt látható”, ráírta: home office.

• „Igyekezett úgy fotózkodni, hogy a rajta lévő óra is jól kivehető legyen.” Az óra egy kb. 1 millió 900 ezres Breitling volt.

• Néhány hete egy marokkói „7 csillagos” luxusszállodából jelentkezett be, egy újabb dekoratív hölgy társaságában.

• Az utóbbi helyen az újság számítása szerint több mint 16 milliót költött csak a szállásra.

• Valahol, valamikor egy „15 milliót érő, tényleg csak milliárdosok számára gyártott” Hublot (Unico King Gold Blue) órát viselt.

A Magyar Nemzet végül a következő kérdést teszi fel (a fővárosi közműcégek dolgozói nevében): miközben a közterület-fenntartótól a Főtávig, a kertészeti vállalattól a kéményseprőkig folyamatos a leépítés, hogyan élhet ennyire nagy lábon, provokatív módon a közműcégek első számú vezetője?

Mártha Imre az első Orbán-kormány idején került az MVM-hez, az Orbán-kormány nevezte ki igazgatósági taggá, így a Gyurcsány-fióka kifejezést nem lehet értelmezni. Később pedig még négy különböző kormány vezetése alatt töltött be vezetői pozíciót.

Elbocsátások: a Budapesti Közműveknél nemhogy elbocsátások nem történnek, de a társaság épp most számolt be arról, hogy jelentős létszámhiánnyal küzd. Jelenleg 232 nyitott pozícióra várják a jelentkezőket. A társaság számos lépést tesz, hogy biztosítsa a közszolgáltatásokhoz szükséges szakemberállományt.

Fizetés: Mártha Imre az FKF felügyelőbizottsági elnökeként a részére járó tiszteletdíjat az elmúlt közel kétéves megbízatása alatt egyetlen alkalommal sem vette fel, amint arról a sajtó is hírt adott, a hulladékbegyűjtésben, a kukásautókon dolgozó kollégák részére adományozta ezen összegeket.

A válasz nem tér ki rá, hogy mekkora fizetést kap Mártha Imre a közműholding vezetőjeként, de abból kiindulva, hogy a jóval kisebb BKK igazgatója havi négymillió forintos tiszteletdíjat vinne haza egy tavaly év végi előterjesztés szerint – mint a Városháza sajtóirodája jelezte, a 4 millió forintos lehetséges keretből végül csak összesen 1,9 millió forintot ítéltek meg neki -, valószínűleg ennél jóval többet. Hogy mennyit pontosan, azt is hamarosan közlik lapunkkal.

A cég arra a kérdésre konkrétan nem válaszolt, hogy szerencsésnek tartják-e, hogy a cég igazgatója a dolgozók egy részét feltehetően bosszantó képeket tesz ki a közösségi oldalára a drága nyaralásairól, óráiról, de szükségesnek tartották megjegyezni: a cikkben megjelent magánjellegű fotók kizárólag zárt, családi-baráti csoportban voltak csak hozzáférhetők. Sajnálatosnak tartják, hogy azok engedély nélküli nyilvánosságra hozatala rosszhiszemű félremagyarázásra ad alapot.

(Predrag)