hirdetés

Eladják a Kisgazdapárt legendás elnökének Torgyán Józsefnek a budai villáját. Az egykori pártelnök és miniszter ingatlanját közel 3 millió forintos négyzetméteráron értékesítik, az ára pedig 950 millió forint. Nos a vevő egy legendás villába költői, amelyet még fel is próbáltak robbantani a 90-es évek végén a szlovák titkosszolgálat hírhedt brigádjának tagjai.

Hihetetlenül magas összegért árulják a 90-es évek egyik legismertebb politikusa, Torgyán József luxusvilláját.  A házért a leendő vevőnek 950 millió forintot kell leszurkolnia.
Ezért egy 12. kerületi, 6 szobás, 324 négyzetméteres házat kap az illető, ami egy 1213 négyzetméteres telken fekszik.Ez az is jelenti, hogy a Független Kisgazdapárt néhai elnökének házát 2,9 millió forintos négyzetméterenkénti áron hirdették meg.

A háznál egyébként emléktábla is hirdeti az egykori lakót. Ezt a Hegyvidék önkormányzata 2021-ben állíttatta a 2017-ben elhunyt politikus emlékére.

Ráadásul a villa a bűnügyi hírekben is sokat szerepelt, hiszen a 90-es évek végén pokolgép is robbant itt, a nagy éjszakai leszámolások időszakában, de szerencsére senki nem sérült meg a detonációban. A merényletet a szlovák titkosszolgálatok a tagjai hajtották végre, akik többek között az Aranykéz utcai robbantást is végrehajtották, ahol Boros Tamás vállalkozó mellett az ügyvédje sem élt túl és majd egy tucatnyian megsérültek.

Torgyán József 2000-ben vásárolta a villát, a hírek szerint 50 millió forintért. A felújítások után az ingatlan értékét 100-120 millió forintra becsülték.

A volt földművelésügyi miniszter annak idején kisebb botrányba is keveredett az álomotthon miatt. Vagyonnyilatkozatában ugyanis csak egy társasház egyhatod részét tüntette fel, a hegyvidéki villát nem. Akkor ezt azzal magyarázta, hogy nem akarja, hogy „betörő-, rabló- és robbantócsoportok” információt kapjanak arról, hogy pontosan hol lakik – emlékeztet a portál.