hirdetés

A szükség nagy úr szokták mondani. Meg láttunk már mi is sok sok mindent az utakon de sikerült ismét ámulnunk és bámulnunk. Az, hogy az autópálya közepén megálljunk és kiszálljunk pisilni, nos ez nemcsak veszélyes, de ékesen mutatja az autósok és az utasok közlekedési morálját. Pedig láttunk nemrég egy körforgalomban megálló autóst is, akinek ott jutott épp eszébe valamit megnézni az autóján. Így legalább állt az egész út.

Feltehetőleg mg most sem hisznek a szemüknek az autópálya-kezelő cég alkalmazottai és a sokat látott rendőrök sem. Egy dugóban álló férfi megunta ugyanis a várakozást, kiszállt a kocsijából, átsétált a kocsik között, és elvégezte a dolgát az M1-es autópálya melletti füves területen. Az esetről videófelvétel is készült . Így au autópálya pisilős sofőr minden bizonnyal híres is lett és róla szólt 15 percig minden. Persze nagy kérdés ilyen karrierre vágyott-e.

A férfi, miután elvégezte dolgát, úgy szállt vissza az őt szállító fekete kisbuszba, mintha mi sem történt volna.

Úgy tudjuk a különös autópályás pisilés miatt rendőrségi eljárás indul. Ráadásul a kisbusz sofőrje is jókora bírságra számíthat majd, nemcsak az utasa.

Szerencse, hogy ebből nem lett nagyobb baj.

Nos ilyet egyébként tőlünk keletebbre sem látni, pedig ott aztán a közlekedés egy magyarnak bizony elsőre maga a káosz. Nem is értjük ezt az utast honnan szalajsztották.

Az autópálya-kezelőnél azt mondták, hogy soha nem látták még hasonlót. Arra kérik az autósokat, hogy ha dolguk támad, akkor azt ne az autópályán, hanem a pihenőhelyeken végezzék el.