Lakatost az ismert championt feljelentették
2018-09-10 22:38
Úgy tudjuk meggyanúsították az ismert hajtót és többszörös championt a rendőrök, mert állítólag zaklatott egy újságírót és annak barátnőjét a Lovin. Lakatos Csaba panaszt tett a gyanúsítás ellen és információink szerint tovább bonyolódott az ügy, hisz korántsem biztos, hogy minden úgy történt, ahogy azt a feljelentők állították.
Úgy tudjuk az újságíró szerelme Lakatosnál dolgozott korábban, de a sportoló megvált a fiatal hölgytől. Később a hölgyet a Lovi ki is tiltotta, mert P.Tímeát állatkínzásért jogerősen elítélte a bíróság. A hölgy így hiába volt az élete a Lovira nem járhatott. Úgy tudjuk a Lovin több sportoló is elmondta, hogy P.Timea újságíró szerelme kérte Lakatost, hogy segítsen nekik, hogy kedvese ismét a Lovira mehessen a champion már már majdnem segített is volna, amikor egyszercsak lejárató cikkek sora jelent meg róla és a Lovi jelenlegi vezetéséről.
Bár P.Tímea újságíró szerelme még lovat is vásárolt kedvesének a Lovira a hölgy nem léphetett be továbbra sem, perszona non grata lett az állatkínzási eset miatt. Ráadásul a lovász hölgynek az sem tett jót, hogy szerelme érdekes írásokat és riportokat közölt a Loviról és a vélt visszaélésekről. Mindezt pedig csak tetézte, hogy a szerelmes pár versenylovának tartási költsége meghaladta a pár anyagi lehetőségeit és állítólag tetemes adósságot halmoztak fel a Lovin.