hirdetés

Nem pihent a TEK. Újabb két gyanúsítottat fogtak el a májusi fegyveres tiszavasvári rablással kapcsolatban. Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy 51 éves férfit raboltak ki éjszaka az otthonában a banditák.

 

A szabolcsi nyomozók néhány napon belül azonosították és elfogták P.T.T. 33 éves siófoki lakost, aki a bűncselekmény végrehajtását megszervezte, valamint a Terrorelhárítási Központ bevonásával Cs. T. 45 éves nyíregyházi lakost, aki fegyverrel bement a házba és megszerezte a pénzt.

A két gyanúsítottat azóta letartóztatták, de a munkájuk ezzel nem ért véget. Szerdára ugyanis Taktakenézre és Pátyra szerveztek az ügyben újabb elfogásokat. Felkérésükre a Terrorelhárítási Központ munkatársai elfogták V. Z. 44 éves taktakenézi lakost, aki tippadóként, azaz felbujtóként vett részt a bűncselekmény elkövetésében.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint ő beszélt az anyagi gondokkal küzdő P.T.T.-nek a tiszavasvári házról, illetve meg is mutatta neki, hogy pontosan hol található az épület, ahonnan akár tízmillió forintot is szerezhetnek.

S. Gy. 32 éves pátyi lakost azzal gyanúsítják, hogy az ő ajánlására vonta be P.T.T. az elkövetésbe Cs. T.-t, valamint ő is részt vett a rablás elkövetését megelőző terepszemlén a többi gyanúsítottal együtt. V. Z. taktakenézi lakost őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, S. Gy. szabadlábon védekezhet.

( Predrag M.)