hirdetés

Kétmilliós nyomravezetői díjat ajánlanak a volt rendőrért, akit nemcsak embercsempészet, hanem más bűnügyek miatt is keresnek több mint egy éve. Bartos Nándor azonban jól bujkál és rejtőzködik, de ez a 2 millió már megérheti sokaknak őt feldobni.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője bruttó kétmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki Bartos Nándor elfogásának elősegítése érdekében.

A Police.hu közleménye szerint a Bajai Rendőrkapitányság egy 2021-es körözési eljárásban a Szegedi Törvényszék elfogatóparancsa alapján a 39 éves bajai lakost üzletszerűen elkövetett embercsempészés, valamint hivatali visszaélés bűntett elkövetése miatt.

A nyomravezetői díj már több mint egy éve, 2022 májusa óta él, ám eddig csak bruttó ötszázezer forintot fizettek volna az megfelelő információkért a rendőrök.

A közlemény nem említi, de a Magyar Hang tavaly májusi cikkből kiderül, hogy az eddig sikertelenül körözött férfi korábban rendőr volt. A Police.hu-ról a lapba akkor belinkelt, ma már nem élő oldal szerint Bartos rendőrzászlós volt, a bajai kapitányság körzeti megbízottjaként dolgozott. A Magyar Hang akkor megkereste a megyei főkapitányság sajtóosztályát, ahol nem cáfolták az értesülésüket. A lap szerint így a körözés szövege arra utal, hogy Bartos még rendőrként vehetett részt az embercsempészésben, segíthette az embercsempészeket.

Bartos tavaly a legkeresettebb magyar bűnözők 10-es listájára felkerült .