hirdetés

Aggasztó híreket közölt az Egészségügyi Világszervezet a WHO. Állítólag idén nem valószínű, hogy véget ér a koronavírus-világjárvány. Azonban a szakemberek mondtak némi bíztatót is.

 

Nem jó híreket közölt a WHO. Sőt kimondottan elvették az ember kedvét mindentől, de ők nem azért vannak, hogy hazudjanak.

Véleményem szerint nagyon korai és valószínűtlen azt gondolni, hogy az év végére túlleszünk ezen a víruson – mondta Mike Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatója.

„Amit viszont meg tudunk tenni, ha okosak vagyunk, az az, hogy véget vetünk a kórházi kezeléseknek és a haláleseteknek, a tragédiának a világjárvánnyal összefüggésben” – tette hozzá a WHO szakembere.

A WHO jelenleg arra összpontosít, hogy a lehető legkisebb mértékűre csökkentse a fertőzés mértékét, és minél több embert oltsanak be a koronavírus ellen.

A vakcinaszállítmányokat illetően a helyzet már javult a 10 héttel ezelőttihez képest, bár „hatalmas kihívások” fordulnak elő elosztásukban, az előny pedig továbbra is a vírusnál van – fogalmazott a a WHO vészhelyzeti igazgatója.

„Ha a vakcinák nem csak a halálesetekre és nem csak a kórházi kezelések számára kezdenek el hatni, hanem jelentős hatásuk lesz a terjedés dinamikájára és annak kockázatára, akkor, azt hiszem, hogy közelebb fogunk jutni ahhoz, hogy kordában tartsuk a világjárványt” – tette hozzá Mike Ryan.

(cst)