hirdetés

Elment az MDF egykori országgyűlési képviselője , a politika, a maffia és a korrupció ellen küzdő Kőrösi Imre, aki egy budapesti klinikán halt meg miután vonatozás közben rosszul lett.

kőrösi imreKőrösi nemcsak politikus volt de vezette a Magyar Agrárkamarát is. A 72 éves politikus Kecskemétről utazott a fővárosba vonattal, amikor rosszul lett, ezért mentőhelikopterrel vitték kórházba. Korábban szívproblémákkal küzdött, de a halálát gyomorvérzés okozta.

A kecskeméti születésű Kőrösi Imre 1990 és 1993 között az MDF parlamenti képviselője volt, de kizárták a pártból. 1994-ig volt az Agrárkamara elnöke, majd több könyvet is írt, amikben a rendszerváltást kritizálta. 2003-ban az Agrár Munkaadói Szövetség elnökeként a Lelkiismeret ’88 Csoport támogatásával hosszú éhségsztrájkkal próbálta felhívni a figyelmet a lakásmaffia-jelenségére.

Kőrösi volt az, aki felemelte a hangját anno a 90-es években a FIK érdekes és fura ügyleteire is, amelyben rengeteg értékes ingatlan vált köddé.

Kőrösi Imrét 2018. október 12-én, pénteken 13 órakor, a Kecskeméti Köztemetőben helyezik örök nyugalomra.