hirdetés

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt folytat teljes körű tényfeltáró nyomozást az Aszódon történt kettős emberölés miatt. Az országos rendőrfőkapitány 2022. május 27-én teljes körű tényfeltáró vizsgálatot rendelt el. Eszerint minden rendben volt, a hatóság mindent megtett amit tudott az adatok alapján. Ez minden bizonnyal igaz is. A rendőrség egy vérhajtó szerv, így legfőképp a Gyámügy és a törvényhozók és a jogalkotók felelősségét kell górcső alá venni. Az aszódi családi dráma sajnos nem az első és nem az utolsó eset, amíg a rendszer így működik.

 

Mint ismeretes , május 26-án este két gyermek holttestet talált a rendőrség egy aszódi társasház egyik lakásában. A gyanú szerint egy 46 éves férfi, miután végzett két lányával, a saját életét is megpróbálta kioltani, de nem járt sikerrel, így jelenleg is a rendőrség őrizetében van. Az apa – minden valószínűség szerint május 20-áról 21-ére virradóra – álmában végzett a 14 és a 16 éves lányával, majd a Heves megyében található Adács közelében kísérelt meg öngyilkosságot: egy vonat elé lépett be. A helyszínről életveszélyes állapotban szállította kórházba egy mentőhelikopter az ekkor még ismeretlen személyazonosságú férfit.

A gyilkosság helyszínére a társasház lakóinak bejelentése alapján jöttek ki a rendőrök május 26-án, este kilenc óra körül. Az egyik szomszéd furcsa szagokra lett figyelmes. Azonnal értesítette a közös képviselőt, néhány perccel később pedig már a rendőrök és a tűzoltók is a helyszínen voltak. A szomszédok elmondása szerint az esetnek voltak előjelei: a férfit depressziós, magának való embernek ismerték meg, amióta felesége elhagyta, nagyon magába fordult.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt teljes körű tényfeltáró vizsgálatot rendelt el május 27-én – írja a police.hu közleménye.

Május 27-én teljeskörű tényfeltáró vizsgálatot rendelt el az országos rendőrfőkapitány az Aszódon történt kettős gyerekgyilkossággal kapcsolatban. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon emberölés bűntette miatt folyik nyomozás; a rendőrfőkapitány által elrendelt vizsgálat célja, „a mindannyiunkat megrázó eset részleteinek, előzményének feltárása, az ezekből levonható konkrét és általános következtetések megállapítása”.

Azt az előző hónapok, évek gyermekáldozatai is pontosan mutatják, hogy az aszódi sem egyedi eset volt, hanem egy rendszerszintű probléma súlyos következménye. Alig két hete Hetes településen végzett fiával majd saját magával egy férfi.

2021. szeptemberében Dunakeszin a láthatásról visszatérve egy 54 éves férfi vadászpuskával végzett gyermekével, volt párjával és anyósával, majd önmagával is végzett.

2019. decemberében Győrben egy férfi megölte 10 éves fiát és 13 éves nevelt lányát, majd öngyilkosságot követett el – a sor pedig még hosszan folytatható.

Fontos megjegyezni, hogy ezek az esetek soha nem előzmény nélküliek, az anyával vagy a gyerekekkel szemben bántalmazó apa kapcsolattartási joga azonban válás esetén rendszerint mindenek felett áll, felülírja a nők és gyerekek élethez, testi-lelki egészséghez való jogát.

Magyarországon sajnos bevett gyakorlat a különélő szülőtől tartó, a kapcsolattartástól rettegő gyerek ellenállása esetén az őt védő szülő szankcionálása, akár százezres bírságok kiszabása útján. De ezen bírásfoknak sokkértelme nincsen. Se visszatartó erejük, se elrettentő erejük nincs. Már 10 évvel ezelőtt is a kényszerláthatás volt a leggyakoribb problémakör a jogsegélyszolgálatukon, ami pedig ennék is kétségbeejtőbb, hogy mára megváltozott az ügyek jellege. Azonban tisztelet a kivételnek sok sok bíró és ítélet rendelkezik azzal a kitétellel, ha egy gyerek fél, retteg akár lelkileg is megviseli, és emiatt nem akar az elvált szülőhöz menni, akkor erre a bíróság időt hagy a gyereknek !!!! Azaz nem lehet kényszeríteni a láthatásra !!! Általában a bírók mindezt az ítéletek indoklásában szokták kifejteni és a baj ezután következik az érintett szülővel. Egyrészt nem olvassák el az ítéleteket és nem is tudják értelmezni, mert a düh, a bosszú hajtja őket ilyenkor. Ekkor szokott lenni, amit láthatunk is sokszor, hogy egy gyerek üvöltve, visítva, ráncigálva kell, hogy menjen a láthatásra, mert az érintett anya vagy apa úgy véli ez neki jár . S ilyenkor jön az a jól bevett magyarázat: hogy biztos az a büdös bunkó apád vagy anyád ellenem nevel már most, tessék ezért nem akar velem jönni-mondja magának sok sok hasonló módon viselkedő sértett szülő. A bajok itt kezdődnek sajnos és nem a rendszerrel van csak gond.

A másik nagy baj a tapasztalatok alapján, hogy egy gyermekelhelyezési pernél a Gyámügy vagy nem tudja vagy nem akarja az ilyen gyermeket védő ítéleteket értelmezni, vagy elfogadni. Hogy miért ? Mert lehet, hogy nem értők ülnek sok esetben a hivatalnál.

De a rendszer hibája az is, hogy tisztelet a bírói kivételnek, nem a gyerekek érdekeit, kérését, érdekét veszik figyelembe. Pedig minden ilyen gyermekelhelyezési perben ez a legfőbb szempont, nem más. Éppen ezért a gyermekelhelyezési perek nagy tudást igényelnek a bíróktól, és emberismeretet is, valamint azt, hogy a gyerekeket emberszámba veszik, mert az egy nagy butaság, hogy egy gyerekméh nem tudja neki mi a jó . Tudomásul kell venni, hogy nagyon is jól tudja.

A rendszer másik nagy hibája a gyermekpszichológusok , szakértők véleménye. Itt is fontos a rutin és a tapasztalat és a szakmai alázat. Sajnos ma ez erre ritkább és lehet hallani különös szakértői véleményekről. Nos a rendszer átvilágításának ezt a területet is illik górcső alá venni. Persze ez csak pár észrevétel a sok közül. A lista hosszú amin változtatni kellene és az alapról nem is ejtettünk szót. Az iskolákról, óvodákról, ahol igenis lehet a gyerekeket jó irányba terelni és a szülőket is, hogy egy egy válás ne tragédiára torkoljon. De legfőképp a szülők gondolkodván és alapértékein kell változtatni, hogy megértésék egy gyerek nem egy tárgy, egy gyerekkel ne zsaroljunk senkit, egy gyerek láthatással ne éljünk vissza, és a legfontosabb hiába válik ek egy egykor szerelmes pár, a gyerekeik miatt sosem fognak tudni elválni, külön élni. Jó lenne tisztelni, megérteni és együttműködni, hogy a gyereknek ebből ne legyen semmilyen hátránya. Ha ez meg tud valósulni és erre van gyógyír, akkor talán a családi drámák is csökkennek.

Egyes jogvédő szervezetek fellépéssel is baj van. Mindig csak azt hallani, hogy a nőket egy bántják, úgy terrorizálják a férjek, de ha körbenéznének egyre több férfi éli át ugyanezt. Róluk miért nem beszélnek ? Miért általánosítanak ? Fura és érthetetlen.

Az egyik női jogvédő szervezet szerint az utóbbi néhány évben szinte menetrendszerűvé vált, hogy a kapcsolattartás akadályozása miatt kirótt bírságok mellett a bíróságok futószalagon ítélik át a bántalmazókhoz a gyerekeket. Mint írják, tömegesen kerülnek a látóterükbe olyan ügyek, amikor a kapcsolattartás „működésképtelenségére” hivatkozva elveszik a gyerekeket az őket védő anyjuktól, ugyanis az intézmények részéről az az alapvető feltételezés, hogy ilyenkor az elsődleges gondozó – tehát általában az anya ( lehet ez apa is, hisz egyre több apa neveli a gyerekeket – a szerkesztő ) – hibája, ha nem működik a kapcsolattartás. Az a legtöbbször fel sem merül, hogy a másik szülőt vizsgálják, hanem szinte automatikusan áthelyezik hozzá a gyereket. Nos, ha ez így van ez is fura és nem véletlenül írtuk korábban azt, amit.

Ezzel a bántalmazásból szabadulni próbáló anyák is tisztában vannak, ezért nemcsak elengedik, hanem sokszor ők maguk kénytelenek rákényszeríteni a tiltakozó, könyörgő gyerekeket az apjukkal való kapcsolattartásra. Máskülönben nem csak súlyos pénzbüntetést kockáztatnának, hanem könnyen elveszíthetik a gyerekeik felügyeleti jogát is.

Mint arról tudni lehet, az Aszódon meggyilkolt lányok édesanyja is ebben a cipőben járt. A lányok rettegtek az apjuktól, az idősebb testvér csak azért ment láthatásra húgával, hogy megvédje őt. Az anyát a lányok eltűnése után a rendőrség elhajtotta, a gyermekvédelem pedig „csak ingatta a fejét”, miközben  kisebbik lánya védelem alatt állt az apa korábbi erőszakos viselkedése miatt. Ezért is érthetetlen, miért nem volt felügyelt a láthatása.Később az anya a gyöngyösi ügyészségen panaszt tett rendőri hanyagság miatt. A lányok adatlapja ugyan idővel felkerült a police.hu-ra, de kezdetben csak kitakart arccal. A rendőrség közölte: a nő bejelentése után ugyan jártak a férfi lakásánál, de „az akkor ismert adatok alapján nem merült fel olyan körülmény, amely indokolta volna a lakásba történő erőszakos bejutást. A nyomozás jelenlegi adatai szerint a sértettek ekkor már nem voltak életben.”

Az ORFK azt is közölte korábban, hogy jelenlegi ismereteik szerint „az elsődleges intézkedések megfeleltek a szabályoknak”.

Nos van baj bőven. Sajnos lesz is. Azonban ezen esetekben elsősorban nem a rendőrség a hibás. Így kíváncsian várjuk mi ihlesz ennek a tényfeltáró vizsgálatnak. vége.

 

( Cs.T.)