hirdetés

Ebben a bejegyzésben igyekszünk némi betekintést nyújtani az egyes hőszigetelő anyagok tulajdonságait, előnyeit, valamint a jellemző felhasználási területeit illetően.
Vagyis a hőszigetelő képesség mérésének ismertetésén kívül fontos tudnivalókat osztunk meg az expandált polisztirol hablemezről, az extrudált polisztirol hablemezről, a kőzetgyapotról, az üveggyapotról, a poliuretán habról és a fagyapot lemezről is.

Hogyan mérjük egy anyag hőszigetelő képességét?

Egy anyag hőszigetelő képességét az úgynevezett hővezetési tényezővel mérjük. Ennek a jele egyébként λ, a származtatott mértékegysége pedig W/mK. Gyakorlati szempontból minél kisebb érték szerepel mellette, annál jobb hőszigetelőnek számít az adott anyag.

A folyamatos kísérletek eredményeképpen a gyártók arra jöttek rá, hogy a levegőnél jobb hőszigetelő nem létezik. Vagyis a fő cél bezárni valamibe a levegőt olyan módon, hogy a gyártási költségek minimális szinten maradjanak.

Mely anyagokat szokás hőszigetelőként alkalmazni?

Az expandált polisztirol hablemez (EPS), az extrudált polisztirol hablemez (XPS), a kőzetgyapot, vagy másik nevén ásványgyapot, az üveggyapot, a poliuretán hab, továbbá a fagyapot lemez számít itthon gyakran alkalmazott hőszigetelő anyagnak. A Józan Kft.-nél kapható anyagok között megtalálhatjuk őket!

Külföldön egyébként szokás még alkalmazni erre a célra a parafát, gyapotot, kókuszt, kendert, farostot, valamint a cellulóz alapú anyagokat.

Az expandált polisztirol, valamint az üveggyapot jellemzői

A legolcsóbb homlokzati hőszigetelő anyagnak számít, amelynek a gyártása során a levegőt az expandált polisztirol celláiba zárják be.

Az üveggyapot a szálas hőszigetelők között bizonyul a legkeresettebb árucikknek. Ez főként annak köszönhető, hogy magasan a legjobb hang- és hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkezik, emellett pedig kiváló tűzállósággal is bír.
Ráadásul könnyű, nagyon jól lehet alakítani, egyúttal a szigetelendő felületet sem terheli meg. Emiatt is számít a tetőtéri szigeteléskor a leggyakrabban használt anyagnak.

Az extrudált polisztirol és a poliuretán hab, illetve a fagyapot tulajdonságai
Összetételét tekintve zárt cellás az extrudált polisztirol, ennek eredményeként kimondottan alacsony a vízfelvétele. Nem véletlen tehát, hogy főként a víznek kitett helyeken szokás felhasználni. Vagyis a lábazaton, fordított rétegrendű lapostetőn vagy a zöldtetőn.

A poliuretán hab két folyékony komponens reakciója révén jön létre, az építőipar berkein belül a szendvicspanelek hőszigetelő rétegének, nyílászáró tokok illesztése során vagy pedig magában az ablakszárnyban szokás alkalmazni.

A fagyapot hőszigetelő képessége nagyjából a fele vagy harmada az ásványi szálas anyagokéhoz viszonyítva, ugyanakkor kiválóan vakolható felületet képez. Így sok esetben polisztirol lapok vértezeteként használják.